Hajnaltól estig lelkem orgona
Pedáljain végigfutkos az élet
S zenéje őrült, vad zenebona.
Kihúznak halkan regisztereket,
Panaszokat búg méla oboa.
Remegő-melegen felzokog a gordon
S a világba sikolt jóságért a kürt.
Majd mély basszus szól: rengő, bongó, zordon.
De a nap, ha lelkemben kisüt,
Fúvók harsannak büszke éneket
S fuvola-dalok világítanak
lelkem zugába verőfényeket.
Az orgonán halk angyalkórus zenget
Felhőkbe szálló hozsánnát s a hangok
Ezüstfonálja hálózza a lelket
S megigézik, mint konduló harangok.
De este jön s szemembe néz egy Asszony:
Hegedűhang rezg aranyhúrokon,
Üveghangok vibrálnak rajtuk csengve,
Szerenádot sír vágy-vonóm esengve,
S drágakövek sziporkáznak a dalból
Diadémet építek dús hajakra,
Belőlük és dalaim ezer jajból
Csókot lehelnek szelíd lányajakra…
De hajnal jön és szakadnak a húrok,
Bomlik a hangszer, hamvad a dal.
Szerelmem őrzi bús emlékburok
És zeng orgonámon régi viadal:
Mert hajnaltól a lelkem orgona,
Pedáljain végigfutkos az élet
S zenéje őrült, vad zenebona.
De este rám néz egy lány, mély szemű:
Már trillázik a csodahegedű.
Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat I.
évf. (1925) 1-2. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése