Régi emlék (Bourget)*

Régi emlék (Bourget)*

I.

A vonat átdöbürg a zöldellő határon,

Violaszín köd ül a futó domb felett…

- Mint lestem langy lehed, reád ha ért az álom,

Míg az éj csöndjében szeretkezém veled.

Violaszín köd ül a futó domb felett,

Idegen nyelvű nép a kocsi társasága…

- Míg az éj csöndjében szeretkezém veled,

Milyen boldog valék s te énnekem mi drága!

Idegen nyelvű nép a kocsi társasága,

E tájhoz, bárminő, nem fűz emlékezet…

- Milyen boldog valék s te énnekem mi drága,

Midőn álmodban is marasztott két kezed!

E tájhoz, bárminő, nem fűz emlékezet;

Magamat untalan szobánkba’, honn találom,

Ahol álmodban is marasztott két kezed…

- A vonat átdübörg a zöldellő határon.

II.

Egy képre (Musset)*

Donato Beatrix – ez édes névre hallgat

E nő, ki földi bár, formái égiek.

E hószín mell alatt hűséges szív piheg,

Szűz lélek köntöse ez a tökélyes alkat.

Halhatatlanná tevé az ifjabb Tizián,

Lefestve őt ide, szerelmük jeleképpen.

S az naptul mostanig nem volt ecset kezében,

Mert őutána mást dicsőítni nem kíván.

Oh vándor, bárki légy, ha érzél már szerelmet,

Ne korhold tettemet: úrnőmre nézz elébb,

És mondd meg, a tied van-é ily csodaszép?

No lásd, a név, a hír mi semmiség e mellett!

Mert bármily bűvölő, nem éri meg e kép

- Szavamra elhihedd – egy csókját a modellnek!

*( A „Tizian fia” című novellából. E verset az elbeszélés szerint maga a kép festője, Tizian fia írja.)

Ford.: Radó Antal 

Forrás: A Hét - 1. évf. 3. sz. Bp., 1890. jan.19.