Pogány hun igric volt az apámnak őse
S ha felzendült kobzán a harci ének,
Kigyúlt arccal köréje gyülekeztek
Sebhelyes férfiak, szilaj legények.
Sátorban hált, vad volt a lelke vágya,
Urának a fénylő Napot nevezte,
Együtt járt-kelt prédáló sereggel
S kemény csatában érte el a veszte.
Jámbor kis apród volt anyámnak őse,
Komoly, szelíd pap oktató a hitre
És asszonya után az imakönyvet
Reggel mindig misére dómba vitte.
Fehér volt bőre, öltözete bársony
S édes dalt pengetett egy méla hárfán.
De csak kacagta őt a büszke úrnő
S úgy hervadt el szegényke búsan, árván.
Hát én? Bennem mindkettő vére lángol
És a bensőmet mohón emészti, dúlja:
Talán mint harcok kürtöse halok meg,
Vagy mint egy asszony gyönge Trubadúrja.
Forrás: Botond - Szépirodalmi és tudományos folyóirat I.
évf. (1925) 1-2. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése