Október éj van. Csendes, hideg
s köröttem pihennek
sivár szalmazsákos ágyakon;
boldog-álomba merült emberek.
Csak az én szemem ég valami idegen láztól,
csak az én szívem ver hangosan, mind vadabbul
és nem hallja senki, senki sem.
Nem hallja senki, míg a lelkemen –
- e sokhúrú hárfás hangszeren…
bús akkordokat játszik
egy vak cigány – a szerelem.
Forrás: Botond – Szépirodalmi és tudományos folyóirat I.
évf. 3. sz. 1925. nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése