Csillagmosolygású nyári ég alatt,
mint az öröklétből hulló habok
kavarognak körém a titkok önfeledten
és csacsogó ajakkal szépre hazudják
mihaszna rongyos holmi – éltemet.
S míg a csillagok közt kóborló lelkem
fázósan ölti magára felhő rongyait
előbukik a hold is a tüzet csiholva,
majd lángra kapnak a lenge felhőfodrok
s egy rongy ég amott – talán a lelkem.
Forrás: Botond – Szépirodalmi és tudományos folyóirat I.
évf. 3. sz. 1925. nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése