A
vallásos hit és a biblia ragyogó nyelvű költője.
Nem
is lehetne jobbal kezdeni jellemzését, mint a szentírás egyik érdekes
följegyzésével.
Mikor
Jézus először jelent meg Judeában s a nép tömegesen hallgatta szelíd és
magasztos bölcsészetét, elfutott ennek híre egész Herodesig. A vazallus-király
váltig tudakolta, hogy ki legyen az az új próféta? Sokan azt mondották, hogy
Illés támadt föl, sokan meg azt, hogy János. Herodes erre azt kérdezte:
- Honnan való?
-
Názáretből – volt a válasz.
S
az ember, az evangelistát olvasva, még ma is hallani véli azt a humoros
fölkiáltást, amivel Herodes tényleg befejezte a nyomozást:
-
Ugyan,m i jó jöhetne már – Názáretből?
*
Pedig
Váradi Antal is a Tolna-megyei svábok közül került ki.
A
závodi patakmalomban pillantotta meg a napvilágot. Mintha végzete már
születésekor kijelölte volna ösvényét az emberek közt.
A
závodi malomból két oldalra esik kilátás. Egyik felől a tevelei kápolna, másik
felől a závodi temető látszik. Mind a kettő vallásos hit és kegyelet tárgya.
Egy
gyermek, aki ilyen helyen születik, akinek atyja másfél éves korában meghal,
akit jámbor asszonyok imádkozása ment meg – amint hiszik – a korai haláltól, s
akinek édesanyja – a legjobb anyák egyike – a megpróbáltatások súlya alatt
Istenében és egyetlen gyermekében találja föl minden vigasztalását:
fejlődhetik-e mássá, mint vallásos emberré s az isteneszme dalnokával, ha
költőnek született?
Még
ha Tolna vármegyéből való is.
*
Általában
véve a magyar irodalom jelesei majdnem valamennyien „Názáretből” valók.
A
csöndes magyar falvakon, tanyákon őserő lakik, megmérhetetlen őserő. Vagy nem
onnan vonultak-e föl irodalmunk egére a legfényesebb csillagok: Vörösmarty,
Arany, Petőfi, Tompa, a Kisfaludyak és megannyi más.
S
mennyi erő, tehetség szunnyad, vagy háborog falvaink, pusztáink és tanyáink
egyszerű födelei alatt most is. Gyermekek, névtelen lények, akik onnan, a
nemzet lelkéből szakadnak ki s ott kezdik meg pályafutásukat, hogy palotáink
közt folytassák s az irodalmi dicsőség egére fölvonuljanak, mint a meteor, mely
maga is az ismeretlenségben születik.
A
Jerusalemek könnyen megvénhednek, de a Názáretek üde ifjúsága örökkévaló.
*
Váradi
Antal egyébként sohasem tartozott azon eget rázó, vad geniek közé, akik
irodalmunkban némelykor oly sűrűen teremnek, mint a lósóska az árokparton, míg
azután a kritika kaszája néhanapján levágja őket.
Erőteljes
tehetsége már serdülő korában kiütött, de a verselés dühe nem emésztette meg.
Szigorú nevelésben és folytonos tanulás közt nőtt fel s a jó hírű pécsi gimnáziumnak
nemcsak nagyreményű serdülő poétája, de egyik legjobb tanulója is volt. Híre,
mint versírónak már 16 éves korában sem volt jelentéktelen a kedves dunántúli
városban.
E
sorok írója is vele kezdte s hogy belőle is nem lett költő, csak annak
köszönheti, hogy Váradi Antallal nem bírta ki a – concurrentiát, ami utólag
szerencsének bizonyult.
*
Váradi
ma még csak 35 éves; műveihez mérve tehát fiatal. Lelke üdeségére és
munkakedvére nézve pedig még fiatalabb.
Élő
bizonysága annak, hogy a munka, ha kedvvel teszi az ember, nem pusztítja el a
testet-lelket, mint sokan hiszik, és szívesen
hiszik.
Írónk
fiatal kora dacára már 18 év óta tanár, jelenleg három helyen is: az V.
kerületi gimnáziumban, a zeneakadémiában és az országos színésziskolában. S a
heti 32 órai megölő tanári munka dacára folyton egyik legtevékenyebb munkása az
irodalomnak.
Költeményeiből
eddig három kötet jelent meg: „Költemények”, „Újabb költemények” és „Az én
világom” cím alatt. Emellett írt néhány igen jó tankönyvet s 9 évi mélyreható
búvárkodás és nehéz munka után 1887-ben Goethe Faust-jának II. részét magyarra
fordítva és magyarázva bocsátotta ki. Eközben oly mélyre kellett magát leásnia
a kommentárok közé, hogy még a héber
nyelvvel is megismerkedett.
Költeményei
könnyed szárnyalásúak. A szülői házról s édesanyjáról szólva megkapó gyöngéd
hangjai vannak. Mikor pedig a szentírás költészetét dolgozza föl vagy az
isteneszméről szól, nyelvezete a hymnus magaslatáig emelkedik.
Nagyobb
dicséretet pedig alig lehet róla mondani, mint azt, hogy mély és tiszta
vallásosságával sohasem hanyatlott le azon tollforgatók közé, akik Isten
nevének ürügye alatt nagyon is földi érdeket szolgálnak.
Várai
Antal a theismus költője és nem felekezeti költő.
*
A
közönség egyébként méltán szokott érdeklődni az iránt is, hogy hírneves írói
miképpen és mennyi idő alatt alkotják meg műveiket.
Váradi
kivételével e szabály alól. Gyorsan, csaknem röptében dolgozik. A gondolatok
rohamosan, szinte elementáris erővel születnek fejében s kifejezése is momentán
támad. A szó és a nyelv annyira hatalmában van, mint kevés másnak.
Egyszer
a vajdahunyadi vasgyárban, nagyon meg találtuk bámulni a puha, tészta módjára,
össze-visszahajlított vastag acélrudakat.
-
Lám – szólott közbe -, ezekkel is így el lehet bánni. Mennyivel alkalmasabb a
művészies formákra az emberi beszéd. Azt mondják, a magyar nyelv kemény egy
kissé. Meglehet, de bánni kell tudni vele.
És
ő bizonyára ért hozzá. A gondolat és kifejezés nála egyszerre születik s azon
pár perc alatt, amíg tanítványai a föladatot körmölik, a tanár asztalán néhány
szárnyaló költeménnyel lesz gazdagabb az irodalom.
Ki
hinné például, hogy Iskariót, a maga átlátszó és ragyogó nyelvezetével öt nap munkája?
*
S
ezzel a könnyedséggel jár egy másik tünemény is. Váradi mint szónok is eltűnő jelenség. Ha
politikussá lett volna, első parlamenti szónokaink közé sorozhatnók.
Rögtönzései,
akár vidám csevegés, akár komoly ünnepi szónoklat, akár humoros felköszöntők
alakjában valósággal elbájolják hallgatóit.
Egy
alkalommal fölolvasást ígért egyik társaskörünknek, de dolgai közben egészen
megfelejtkezett róla. A frakkos rendezők azonban rátörtek és vitték egyenesen
az előkelő közönség színe elé.
S
Váradi a legderültebb hangulatban másfél óráig olvasott a kezében tartott
papírlapokról, hallgatói folytonos tetszése között, a ők lélektani világáról
értekezve.
A
papírlapokon pedig nem volt, de egyetlen betű sem. Fehér volt valamennyi, mint
a frissen esett hó.
*
Drámai
művei máris szép sort tesznek. Az első Iskariót
volt,mely a Teleky-díjat nyerte 1875-ben. Ezt növelte a hasonlódíjjal
kitüntetett Tamora, majd Mózes s A tőr és az Eredendő bűn című társadalmi drámák. Most pedig a Hún utódok vannak soron, amelyek
szerzőjük arcképének közzétételét is bizonnyal eléggé indokolják.
Drámaírói
pályafutásának elejéről említünk föl még egy adatot arra, hogy milyen szép és
hasznos volt az a családiasság a
magyar irodalomban, aminek – fájdalom – a nyomai is eltünedeznek lassan.
Jókai
abban az időben az Életképek-et
elevenítette föl. A lap szerkesztőségébe Váradi is fölvetődött s éppen
beszélgetett a munkatársakkal, mikor Jókai belépett.
A
fiatal író legott tiszteletteljesen megvonult egy sarokba. Jókai egy darabig
Törs Kálmánnal és Szana Tamással rendelkezett s egyszerre csak – már amint ő
szokta – odabök a hüvelykujjával a szobasarok felé:
-
Hát e’ kicsoda?
-
Egy fiatal író, az Iskariót szerzője, Váradi Antal – volt a válasz.
Jókai
semmit sem szólt erre, hanem odalépett hozzá s minden frázis nélkül megölelte
és megcsókolta.
Fölemlegettük
a napokban ezt a dolgot is. A „Hún utódok”
szerzője a meghatottság bizonyos nemével emlékezett vissza:
-
Hiszen sokat tanultam és sokat elfeledtem azóta; pályadíjakat nyertem és
költöttem el. Hanem azt a csókot elfeledni nem bírom soha!
Isten
tudja, talán jobb volna, ha vissza igyekeznénk valamelyest a régi szokások
felé!
Forrás: A Hét - 1. évf. 4. sz. Bp., 1890. jan.26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése