Sokszor, ha úgy elmélyedek magamba’,
S elmult képek előttem lebegnek…
Szivemet egy fájdalmas érzés gyötri,
Hogy mért is hittem, mért hittem neked…?
De ha szóltál hozzám lázas ajakkal,
Ha rám vetetted ragyogó szemed,
Szivemben fellobbant egy gyönge láng…
És én csak hittem, csak hittem neked…
Forrás: Heti Szemle
XIII. évf. 20. szám, Szatmár, 1904. május 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése