Beteg - Ferdinand Hodler vázlatrajza 1909.
Édesanyám, a Pista nagybeteg,
- Én nem tudom, de így mondták nekem,
Szegényke már az utolsókat járja,
Az arcza halvány, ajka vértelen.
A szeme pedig, mint izzó parázs,
A fájdalomtól szinte lázban ég.
Sokat szenvedhet, küzdhet a halállal,
Ilyen beteg ő nem volt soha még. –
Pedig – a tavaly milyen fürge volt,
És mulatott a zsúron, bálokon.
A suppé csárdást mindig velem járta,
- Oh ezt feledni soha nem fogom! –
Keze kezemben vágyva reszketett,
Az ajkán édes, suttogó szavak.
A czigány huzta szívből, lelkesen,
Fülembe és az – ablakunk alatt. –
Édesanyám, a Pista jó fiu,
Küldhetnénk talán valamit neki.
A jó gyümölcsöt, szőlőt, malagát,
Tudod te is, hogy nagyon szereti.
A konyhán mostan ugy sincsen dolog,
A Terka ráér, vigyen hát, ha van…
Különben, még se, mért fáradna ő?
Helyettem inkább elviszem magam. -
Forrás: Heti Szemle XIII. évf. 15. szám, Szatmár, 1904.
április 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése