Anya gyermekével Leon Bazile Perrault festménye
Álmodtam egykor szépet, hosszasan:
Egy jobb világban találtam magam.
Szelid mosollyal jött egy nő felém;
Intett, kövessem s nyomban követém.
Kedves tájakon vitt utunk tova.
„Ez itt, látod, a boldogság hona;
Örök a béke itt s a szeretet;
Jók és vidámak mind az emberek!”
Kedves vezetőm! sokszor keresem
A boldogságot honn; jöjj most velem
S mutasd meg: hol van, mi az, miből áll
A földön, amig elnyel sir, halál!
„Ám teljesüljön vágyad; jer velem!
Benézünk itt-ott bus s vidám helyen;
Megkérdünk ifjut, nőt és öreget:
Boldogságuk mi s miben telhetett?”
*-*
Együtt megyünk a város főterén,
Szembe jön velünk egy piczi legény;
Kérdi vezetőm: „No!... mondd meg gyermek
Mikor vagy boldog, mi az örömed?
Én boldog vagyok, - szól a felelet,
Ha iskolába nem megyek;
Játszom s mama ad vajas kenyeret!”
A következő, ki felénk siet,
Pelyhedző ajku nagy diák-gyerek.
„Reménydus ifju” – megkérdi társam –
„Boldogságod, örömed miben van?”
Abban ha Hozzá verset irhatok;
Cserébe virágot kapok,
S minden baj nélkül szivart szivhatok!
Bepillantva a közel ablakon
Beszól társnőm: „Jó napot kis hugom!
Mikor vagy boldog, mondd meg szép leány?”
Pirulva felel: akkor ha anyám
Uj ruhával lep meg, tánczolhatok,
Szerelmes levelet kapok;
Miattam párbajt vivnak lovagok!
Egy hivatalba lépünk ezután,
Hol a főnököt társnőm szólitván
Válaszul nyerjük: No… boldog vagyok,
Ha nőm s fiam nem okoznak gondot;
Turfon, kártyán nyerke; pezsgőzhetek,
Pályámon előmehetek,
Van pénzem… tán báró is lehetek!
A főnök urnak, ünnepelt neje
Kaczéron felel meg kérdésünkre:
Mi boldogságom?... Mi az örömöm?...
Ha van irigyem, s hódoló köröm:
Gépkocsin járok: páholyt tarthatok;
Teniszre, zsurra járhatok:
S akadnak flirthez – csinos alakok!
S egy öreg urat is fölkerestünk;
Kiváncsi volt rá szorongó lelkünk.
S ugy ő, mint neje, az ősz nagymama
Haboztak…, majd ez ajkuk válasza:
Nekünk csak az már kevés örömünk,
Gyomrunk ha jó s jó ételünk:
Nyugodtan alszunk, vagy visztezhetünk.
Hagyjuk a várost! Ki a falura;
A boldogságnak az az otthona.
A természetnek füstös gyermeke,
Czigány, az első, ki elénk jöve.
Boldogságom – szól – nem munka, csak az,
Ha döglik; lud, csirke s malacz;
S nem döglenék, ugy elevent lophatsz!
Káromkodás és zajos, nagy lárma
Becsal minket egy kicsi kis házba.
Iszákos gazda veri hitvesét
Boldog ugy leszek, - mondja az igét, -
Ha elkergetlek téged s mást veszek;
Földet, pénzt urtól elszedek;
S mit „szoczi” eszem, iszom, heverek.
*-*
Kedves vezetőm! ne menjünk tovább!
Mert ha csak abból áll a boldogság,
Amit eleddig nekünk elmondtak,
S miben nyoma sincs nemesnek, jónak:
Ne lássam tovább, mik az emberek!
Szép honomba vigy vissza engemet,
Hol van ideál, béke, szeretet!
„Korán itélsz! Egy próbát tegyünk még!
Lépjük át e kis kunyhó küszöbét!”
Szegényes hajlék, de tiszta minden;
Térdel az anya, gyermeke ölben.
Imádkozik, míg könnye lepereg;
Megcsókolja a gyermeket
Ő boldog, mert a boldogság:
A hit és szeretet!
Forrás: Heti Szemle XIII. évf. 12. szám, Szatmár, 1904. Márczius 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése