Virul az erdő, mező, a fák is zöldelnek,
Uj életre ébredt a dicső természet,
Dalol már a madár a virágos ágon,
Oly szép a kikelet az egész világon!!!
Csak az én lelkemben zord, sivár még minden…!
Virág helyett csupán tövis terem itten…
Szúró tövis, a mely ugy kinoz engemet
S a mely egyre sebzi meggyötört szivemet…
Szakitsd ki e tövist, óh édes természet
Üzz el a szivemből minden csepp emléket,
És sürü lepellel takard el a multat…
Hogy meg sebzett szivem találjon nyugalmat…
Forrás: Heti Szemle
XIII. évf. 20. szám, Szatmár, 1904. május 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése