Pár napja – édes szédület –
hogy kibomlottak a rügyek.
Rózsaszinben az almafák,
ragyog és nevet a világ.
Cseresznye virág szirma hull,
megállok mozdulatlanul.
Amerre nézek, a tavasz
száz szirma ragyogást havaz
és friss és csillogó a kert,
mint mire Isten rálehelt.
Minden ragyog, minden nevet –
s én lassan és mosolytalan
a porba írom a neved.
Forrás: Szabolcsi Szemle
1934 I. évf. 6. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése