Egyre jöttek. Remegve jöttek.
Kéz, kéz után. Összekeverten.
Bütyökgyűrűs jött lányfehérrel,
S nagy ámulással fölleheltem:
„De jó, Uram, hogy Te előtted
egyforma minden kéz ha reszket
nem nézed, hogyha ide
ért már,
melyik ácsolta a keresztet.”
A telt kehelyt így adva, adva,
lelkem a végtelent kereste.
Egyszer csak ijedt rebbenéssel
betévedt egy csöpp füstifecske.
Leszállt a szószék peremére
s mintha csak pihés fészke lenne,
szétcsirrent köztünk csipogása.
Tudom, hogy Isten üzent benne.
Most itt ülök egy régi padban.
Búcsúzom az öreg alaktól.
Szemem, mint az eltévedt fecske
le, fölrepdesve szétbarangol.
Kezem reszket, mint annyi más kéz,
fél még, de többé el nem veszhet.
Kéz fogta meg a vén falak közt,
Kéz, ki elbírta a keresztet.
Forrás: Új Idők XLIII.
évf. 50. sz. 1937. december 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése