Márai Sándor (1900-1989): Nobel

- Egy kísérlet mérlege –

Egy Magyarországon élő és dolgozó magyar tudóst kitüntettek a Nobel-díjjal. E kitüntetés visszfénye reásugárzik az egész magyar szellemi életre. A Nobel-díj kötelez. A nagy tudományos és irodalmi teljesítmények, melyeket a zseni művében összegez, következményei csak egy szellemi közéletnek, melynek általános szintje oly magas, szellemi éghajlata oly egészséges, hogy a zseni megtalálja e környezetben az alkotás lehetőségét.

Ezért fogadjuk büszkeséggel és örömmel a hírt, Szent-Györgyi Albert kitüntetésének hírét. Ezért figyelünk, közvetlenebb érdeklődéssel, mint máskor szoktuk, Stockholm felé, ahol a svéd király éppen azon a napon, amelyen ezek a sorok megjelennek, nyújtja át egy magyar tudósnak a szellemi világ e legjelentősebb anyagi és erkölcsi elismerését. Mintegy kétszáz fizikai, kémiai, fiziológiai, orvosi, irodalmi és békedíjat osztottak ki az elmúlt harminchét esztendőben a Nobel-alapítvány gondozói. Az alapítvány vagyona most körülbelül ötven millió svéd korona. A díjak összege változik. A Nobel-vagyon jórészt részvényekben, változékonyan jövedelmező értékpapírokban van rögzítve.

Ki volt az ember, aki megajándékozta a szellemi világot e páratlan alapítvánnyal? Rockefeller és Carnegie talán többet adtak a tudományos kutatás céljaira. De a Nobel-díj más is, mint nagy köteg bankjegy, mely megkönnyíti a tudós, vagy író munkáját. A Nobel-díj elismerés, melyet óvatosan, nagy körültekintéssel, pártatlansággal osztogatnak. A bizottság tagjai a Svéd Akadémia, az északi egyetemek tanárai, a Nobel-bizottság választott tagjai, vagy Nobel-díj nyertes kiválóságok: emberek, kiknek jóhiszeműségéhez és pártatlanságához nem fér kétség. A Nobel-bizottság állandóan figyeli az emberi szellem végtelen láthatárát. Tájékozódása alapos, véleményét nem lehet divatos sikerrel, vagy politikai sugalmazással megvesztegetni. A műveit világ tudja: aki Nobel-díjat kap, csakugyan alkotott valamit s alkotása az emberiség közkincse. Ezért a díj mély és átható erkölcsi jelentősége.

Nobel Alfrédről a köztudat nem sokat hallott. Ha megszólítunk egy embert az utcán, vagy a kávéházban, vállvonogatva feleli, hogy élt egyszer egy különc dinamitgyáros, aki nagyon sok pénzt keresett s végül megalapította végrendeletében a nevéről elnevezett díjat. Életrajzírói, így elsősorban Sohlmann és Moe, iparkodnak megtisztítani emlékét minden földi salaktól. Mert a köztudat nem adta meg könnyen és szívesen az utókor felmentését Nobel Alfrédnek. Közel négy évtizede vitatkoznak, akiknek éppen ez a kedvük és dolguk, csakugyan jótevője volt-e az emberiségnek ez a svéd nagyiparos, aki találmányával fokozta a háború esélyeit és borzalmait s aztán, mintegy megrettenve zsenijének következményeitől, egyetlen expiáló mozdulattal az emberiség közkincsévé avatta a vagyont, melyet hadianyaggyártással szerzett. Nobel Alfréd riadt, magányos, céltudatos, rendkívül tehetséges, amellett vívódó, amolyan századvégi schöngeist-ségre, tudákosságra és érzelmességre hajló ember volt. Soha nem nősült meg s az egyetlen nő, aki valamennyire hatni tudott reá, a híres pacifista írónő, Berta von Suttner kétségtelenül szerepet játszott az alapítvány létrejöttében. Nobel tudta jól, hogy találmánya s az a rejtélyes ipari, gazdasági és politikai szervezet, mely szükséges volt a találmány értékesítéséhez, fokozza az emberek szenvedését és nyomorúságát. A nitroglycerin és a dinamit csaknem oly forradalmian megváltoztatta a háborús készültség technikáját, mint Schwarz Berthold idejében a puskapor. Ez a svéd feltaláló, aki inkább volt üzletember, mint tudós, ez az önképző tehetség, aki soha nem szerzett mérnöki oklevelet, de kétségtelenül értett a gyakorlati vegytanhoz, ez az üzleti zseni, aki forradalmasítani akarta a világ hadiiparát, tudta jól, hogy az anyag, melyet ő árunak tekintett, nem boldogítja az embereket. Igaz, a dinamitot használják a békés termelés időszakában is, a nitroglycerin gyógyászati jelentősége közismert. De Nobel nem akart e robbanóanyagokkal mást, mint tökéletesíteni a gyilkolás eszközeit. Apja puskaporgyáros volt, a család mindig hivatásosan foglalkozott hadiiparral. Nobel Alfréd céltudatosan tört a tudomány eszközeivel az emberiség szándékainak és kényszerűségének gyakorlati kihasználására. Tudta, hogy a gyutacs, melyet dinamittal tölt meg, egy napon lángba borítja a világot.

Ez a vita meddő, ez a vád ma, közel félszáz esztendő távolából, közömbös. Az emberiség, mely háborúkra készül, mindenképpen megtalálta volna a dinamitot. Nobel jellemét mégis inkább jellemzi az alapítvány szándéka, mint az a tehetséges és előítélet nélküli brutalitás, mellyel világszerte megszervezte veszedelmes üzletének fiókjait. „A díjat” – írja végrendeletében – „azok kapják, akik az elmúlt évben leginkább hasznára voltak az emberiségnek”. A végrendeletet a rokonság természetesen pörrel támadta meg. Évekbe tellett, amíg a Nobel-bizottság, élén az örökhagyó legjobb barátjával és munkatársával, Ragnar Sohlmannal, meg tudott egyezni az örökösökkel s a Nobel-díj első kitüntetéseit átnyújthatta a jutalmazottnak a svéd király. Az alapítvány eredetének mélyebb erkölcsösségéről nincs már oka senkinek vitatkozni. Az ember, aki vagyonát az emberek pusztító ösztöneinek szolgálatában szerezte, utolsó cselekedetével elkövetett mindent, ami módjában állott, hogy kiengesztelje az utókort. A díj azt a munkát jutalmazza, mely használni tud az emberiségnek, azt az irodalmi életművet, mely a legeszményibb szándékokkal készült, azt a békeszándékot, mely a leggyakorlatibb tervekkel és eszközökkel szolgálja a béke ügyét. A puskaporgyáros makacson hitt a klasszikus tételben, hogy a békét csak az szolgája jól, aki erélyesen és hatékonyan készül a háborúra. Az emberiség legjobb szellemeinek alkotómunkája, a tudós, a költő, a művész minden szellemi erőfeszítése nem mentheti meg a művelt és műveletlen világot a háború pusztulásától. De egy hadiszer, melynek pusztító fölénye megsemmisíti az ellenséget, a gáz, vagy a bomba, melynek gyilkoló ereje oly kegyetlen és általános, hogy senki nem menekülhet előle, időlegesen meg tudja félemlíteni a támadó szándékú népeket. Nobel különös humanista volt. Egyszerre hitt a szellemben és a puskaporban.

Hagyatékának jelentőségét ebből a szempontból kell néznünk: a pénz, melyet az emberek gyilkoló ösztönén és hajlamán keresett a svéd hadiszergyáros, az emberi szellem alkotó szándékainak szolgálatára kötelezve, tudja-e közömbösíteni az emberiség nemtelen indulatait? Mit adott a Nobel-díj a világnak tudományos előrehaladásban, művészi és irodalmi eszményiségben, közelebb hozta-e az embereket a humanizmus, a nemes és igazi béke lehetőségeihez? Az elmúlt négy évtizedben természetesen nem kaphatta meg mindenki a díjat, akit tudományos, irodalmi vagy társadalmi munkássága feljogosított erre; de a Nobel-bizottság jelentéseit lapozva, megilletődéssel látjuk, hogy ez a díj, amely sokkal több, mint pénzjutalom, nem feledkezett meg az újkori kutatás és irodalom legkülönb szellemeiről s Röntgentől Max Planckon és Einsteinen át Rutherfordig, vagy Curie asszonyig, Koch tanártól Bárány Roberten át Wagner-Jaureggig, Sully Prudhommetól, Hamsuntól O’Neillig, Briandtól és Stresemanntól Nansenig csakugyan megtaláljuk e díszes névsorban annak az emberi élite-nek élsorát, kiknek munkássága nélkül a világ ma szegényebb, reménytelenebb, embertelenebb lenne, mint amilyen. Négy évtizeden át kétszáz szellem munkáját jutalmazta a díj, s mikor e szellemi mérleget vizsgáljuk, megilletődötten észleljük azt a gazdag és vigasztaló értéktöbbletet, melyet a Nobel-díjasok műveiből tartalékolt az emberiség. A díj, mely legtöbbször már csak egy-egy szellemi mérleget vizsgáljuk, megilletődötten észleljük azt a gazdag és vigasztaló értéktöbbletet, melyet a Nobel-díjasok műveiből tartalékolt az emberiség. A díj, mely legtöbbször már csak egy-egy szellemi élet befejezett művét jutalmazza, mégis lehetőséget nyújtott tudósoknak és íróknak, hogy a tökéletest és befejezettet végül független és gondtalan szellemmel csiszolják halhatatlanná. De igazibb jelentősége, hogy a szellemi függetlenség elismerését jelenti, annak a szándéknak megbecsülését, mely dacol divattal és olcsó sikerekkel, amely tud magányos és ellenálló maradni. Természetesen lehetetlen adatszerűen megnevezni azokat a felfedezéseket, vagy irodalmi műveket, a Nobel-díjnak e közvetett termékeit, melyek megszülettek e díj segítségével s elkallódtak volna, ha nem figyel oda idejében a Bizottság valamelyik laboratórium agy írói munkaszoba csendes munkájára? De bizonyos az, hogy a világ sokszorosan visszakapta szellemi értékekben, amit a dinamit feltalálójának adóban fizetett.

Forrás: Új Idők XLIII. évf. 50. sz. 1937. december 12.