Ó, boldog délután!
- - - - -
Az ablakon beárad már az alkony,
künn kocsik suhannak az utcán,
benn a szobában gyönyörű csönd.
A könyvek, bútorok betelten
a nappallal, várják az estét.
Az írógép pihenve ásít,
kalapom az egyik fotöjben
fekszik a barna aktatáskán.
Micsoda csönd! - - Ó, elmult csöndek,
ó délutánok, amikor
ezer bolondos, szives semmi
táncolt körül, s a táncos fényben
úgy elmerültem, hogy magam is
egy voltam az alkonyodó
világ táncával, mely a fényben
utolsó vidám mozdulás még,
mielőtt nyugtot hoz az este. - -
Ó, milyen ez a délután is.
Lágy, boldog béke, halkuló
fények, közelgő félhomály…
- - Rablott idő… Már elferdülnek
a lágy fények finoman nyugtató
vonalai. Ó iszonyú ma,
itt vagy megint. Rohanni, kergetőzni
emberekkel, akiket sose láttunk,
vagy nem is láttunk soha.
Hipp, hopp, ott vagyunk, ahol akarunk.
Alig van rég, alig van korlát,
a táguló határok ki tudja, hova vesznek?
Ideg? Erő? Ki bánja most, mi az a szén,
amivel fülik a kazán.
Az élet láza elragad…
És közben - - lassan elmaradnak
a délutánok és az esték,
a vidáman, ugró reggelek
és az álmatlan éjszakák.
Az a hat óra, ami jut,
nem ad időt az álmatlanságra.
Az a vad iram, melyben élünk,
nem ad időt, hogy megpillantsuk
a délutánt, a langyos estét,
nem ad időt belekacagni
a friss nap fénysugaraiba.
Ma is véletlen csak ez a perc.
Semmi, csak arra jó talán,
hogy felébressze rohanó
szomorúságuk tudatát
s hogy felkavarja néhány szépség
felejtett képét - - azután
tovább: a fény helyett az ujjak
táncolják a szeszélyes táncot
az írógépen. Irodák közt
futunk mezők helyett. Hatalmas
könyveket bujunk, számoszlopokra
görnyedünk: jaj, hol a hiba?
- - - - - -
Ó… boldog… délután…
Forrás: Szabolcsi Szemle
1934 I. évf. 6. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése