Babay József (1898-1956): Kötöde

I.

Voltaképp ott kezdődött a dolog, hogy Raáb Klára, a közjegyző úr leánya ismételten megnyírta kisvárosunk parkjának díszbokrait. Ez a pompás park a város közepén terült el – ott „terül” el ma is -, körülzárja a várkastélyszerű artézi fürdőt, négy nagy rózsalugas pompázik benne és tele van gyönyörű díszbokrokkal. Raáb Klára megkaparintotta Suhajda városi kertész úr hatalmas ollóját s az ártézi fürdő háta mögött lévő tűlevelű sűrű bokrokat saját tetszése szerint nyírta át… Az egyikből kontyos öregasszonyt alakított az olló, a másikból karosszéket… Mikor kitudódott a dolog, Raáb közjegyző úr copfjánál fogva bevitte Klárát az irodába és hosszas, atyai cibálás után így szólt hozzá:

- Klára, a mai naptól kezdve megvonom a zsebpénzedet.

Óriási volt ez a büntetés.

Klári napi zsebpénze nem kevesebb, mint húsz krajcárt tett ki - a mai, elszegényedett idők valutaszámításai szerint negyven egész fillért -, tehát olyan összeget, amelyből a tiltott cigaretták, a cukrok, a vitézkötések s a csujligummik árát fedezhettük… Napi negyven fillér, helyesebben húsz krajcár egy hónap alatt hat forintra, vagyis tizenkét pengőre hatalmasodik – ragyogó pénzmennyiség négy jópajtás kezében…

Mert négyen valának együtt a hívek: Klára, Tarnay Edith, a patikusék copfosa, Berkes Bandi és alacsonyságom. Mind a négyen úgy tíz esztendők határán, de leleményességben és némi haszontalanságban húsz év körül járhattunk.

A zsebpénzelvonási csapás után komor arccal jelent meg közöttünk Klára. Villogott nagy, fekete szeme és kőkemény, sűrűn verekedő kis ökle felemelkedvén, kijelentette:

- Megbosszulom magam az egész felnőtt világon!

- No-no-no – dadogta Berkes Bandi -, ki-kissé ne-ne-nehéz f… f… feladat-dat lesz.

- Kötődét nyitunk és annyi pénzt keresünk, amennyit akarunk! Értitek?

Összenéztünk. Tarnay Edith – ő képviselte közöttünk az üzleti szellemet – felujjongott.

- Pompás! Meggazdagszunk. Bár – s itt egy kissé elszomorodott -, rengeteget kell dolgozni egy ilyen kötödében.

Hát ez igaz.

Ez idő tájt az egész kisvárosban csak egy kötöde, helyesebben harisnyakötöde volt, a Bőhm kisasszonyoké. Három Bőhm kisasszony volt, mindhárman túl a negyvenen. Egész nap a Hárs utcai műhelykéjükben ültek, a Cseregh ékszerész nagy kirakatú boltja szomszédságában és hatalmas tűkkel kötötték a sárga és fekete, időközönként a fehér harisnyákat. Meg a „zoknikat”. Lassan-lassan egy szép kis házat kötöttek össze. A műhely-üzlet felett cégtábla állott ezzel a piros betűs felírással:

BÖHM NŐVÉREK – KÖTÖDÉJE.

HARISNYÁK – ZOKNIK – STRIMPFLIK

- Jó – helyeseltem én is -, nyissuk meg a kötődét.

- Te fogsz árusítani – osztotta rám a feladatot Klára. – Bandi takarítja a boltot, mi ketten, lányok pedig kötünk.

- És tele volt az arca titokzatos mosolyokkal…

Klára elköszönt tőlünk és elsietett Katona tanár úrhoz, a Helyi Híradó szerkesztőségébe. És felkérte a szerkesztő-tanár urat, írja meg a lapban, hogy a Berkesék házában - Berkes Bandi apja deszkakereskedő volt, s udvaruk alján üres házacska állott, ideális helyiségekkel egy modern kötöde számára -, igen, legysen olyan jó tanár úr kérem -, hogy szegény pajtásaink felsegélyezésére kötödés nyitunk, amely a jövő héten nyílik meg.

A Helyi Híradó, vagy ahogy a kisváros nevezte: a Há-Há vasárnapi számában – ma is őrzöm emlékeim között ezt a lappéldányt – a következő hír jelent meg:

Megható igyekezet. A gyermeklélek szépségének újabb virágai fakadoznak városunkban. Négy helybeli család négy gyermeke, R. Klárika, T. Edithke, B. Bandika és B. Józsika megüzente lapunk felelős szerkesztőjének, hogy B. András neves deszkakereskedő úr udvarán újabb kötödét nyitnak. Minthogy szorgalmuk megható célja, miszerint a kötöde haszonhozamából szegény gyermektársaikat segélyezik légyen, felelős szerkesztőnk is könnyes szemmel ígérte meg volt, hogy szép igyekezetüket a H. H. e számában közzéteszi. Ime. (K. G.)

Szüleink össze-vissza öleltek és csókoltak bennünket. A Helyi Híradó ugyanis rendszerint ütött, akin lehetett, ilyen dicséret nem nagyon csöpögött ki Katona tanár úr tollából…

Este értekezletet tartottunk s másnap megnyílt az üzlet…

II.

Igen, ezen a „másnapon” a tankerületi főigazgató úr születésnapjának örömére szünet volt az iskolákban s így a kisváros gyerekei ünneplőbe öltözötten sereglettek a boltba. Mindenkinél volt öt, tíz krajcár, hogy vásároljanak valamit a „szegénysorsúak felsegélyezésére”. Raáb Klára „főnöknő parancsára „felnőtt vásárló” ezen a napon át nem léphette a bolt küszöbét. A gyerekekkel azonban a kisépület konyhájába vonult és titokzatos tárgyalásokat folytatott. Felkérte valamennyit, hogy segítsenek a nyersanyag beszerzésében. A kis-kuncsaftok orruk alatt titkolhatatlanul boldog mosollyal távoztak és délután valamennyien visszatértek.

Estefelé olyan hatalmas halomban állott a „nyersanyag”, hogy vetekedett a Bőhm kisasszonyok raktárával. Becsuktuk az ajtót. Berkes Bandi rajzlapra festette a cégtáblát ezzel a felírással: A kötöde az udvarban. Felnőttek vásároljatok!

Harangszóig folyt a munka, aztán bezártuk a boltot s kitettük a rajzcégtáblát az udvarkerítés tetejére.

Vacsoránál vettük a hírt, hogy a Bőhm kisasszonyok testületileg tiltakoztak a kötöde megnyitása ellen: a vállalkozók ipari képzetlensége és iparengedély hiánya miatt…

De hát hiába tiltakoztak…

III.

Már délután két órakor – mert az iskolai előadások s az ebéd miatt csak délután nyithattunk – nagy szülői, illetve „felnőtt” – tömeg állt az udvaron. Berkes Bandi megjelent a rejtekhelyen tartott hatalmas kulcsokkal és – nyitott.

A bolt – óriási, gerendás szoba volt – határozottan imponáló képet mutatott. Négy hosszú asztalon sorakoztak a kötött áruk. Különböző színekben.

Elsőnek Ferlindis órásné nyitott be. Mosolygott. Magas, sovány asszony volt. Háta mögött elemista fia, a színes ceruzákat már akkor ügyesen kezelő Ferkó.

Mi a pult mögött álltunk, a hátsó ajtónál Klára oly hősiesen, oly elszántan, mint aki a haláltól se fél. Én kevéskét féltem, bár becsületemre legyen mondva, derék „kötödei” munkát végeztem. A Gundy Ferkó által szállított „nyersanyagot” például én „kötöttem”. Ami annyit jelent, hogy Ferkó kilopta otthonról a menyasszony nénje fele kelengyéjét. Mindezt úgy összekötöztem, hogy ember legyen, aki kioldja még egyszer. A csipkés bugyikra például négy göböt. A hálóingek ujjaira kettőt-kettőt. A drága paplanhuzatokra egyet, de nagyot. Középen.

- Jézusegymárjám! – sikoltott fel Ferlindisné és pillanatok alatt megértette a „kötöde” elvetemültebb értelmét. Ezzel hátrafordult s olyan pofont mért le festőhajlamokkal telített fiának, hogy a „kispiktor” egyszeribe a kötöttáruk elé esett. És pergett a szava:

- Te gazember! El nem tudtam képzelni, hol van a sláfrokkom! A piros, amit a Xánecné varrt! Te csirkefogó! Itt van?

- Igen-i-igen mama – nyögte Leonardó da Vinci kései utóda és keservesen kezdett sírni.

Ferlindisné kutatni kezdett a kötött áruk tömegében. Meg is találta. Ha jól emlékszem, Berkes Bandi dolgozta fel ezt a nyersanyagot, de úgy, hogy még a gallér szélén is volt két külön kötés…

A hír pillanatok alatt kirohant a boltból.

A „pultokon” dühös vásárlás kezdődött.

Drága szülőink rettenetes igyekezettel fogyasztották az árut. Válogathattak. Buricsék abroszai, Steiner sörgyáros úr zsakettnadrágja, Székely esztergályosék nagyfüggönyei, Kutor kántorék lepedői és Sárika kisasszony selyemblúzai, női és férfi alsóruhák csipkés, valamint korcos sokasága, berakott aljak, nagy belinerkendők, huzatok, a közjegyző úr hosszú ferencjóskája, abroszok, kenyérkendők, békebeli nagybugyik olyan sokasága – kötve, de egyik a másikkal összekötve, olyan halomban, hogy gazdagabb kötödét nemigen alkothatott az akkori világ…

Mi, a „kötöde” tulajdonosai és alapítói már elmenekültünk a kerteken át, a somogyszobi erdőbe. Két nap és két éjszaka bujdostunk… Ennyi idő alatt kivasalták otthon az összes kötött árut…

Ez volt életem első üzlete…

Azóta se sikerült a sorssal valami nagyobb szerencsét kötnöm.

Forrás: Új Idők XLIII. évf. 50. sz. 1937. december 12.