Nem hivogat már ismeretlen távol.
Nem csal: az álom, tánc, a csalfa csók.
Hozzám nem ér el semmi a világból,
Virágos tájak – nem nekem valók.
Az éj fekete, titkos mély ölében,
A csend fullasztó terhét érezem
Az óra tik-takja őrli az időt,
Míg itten ezer sebből vérezem…
És nincs sehol egy kékvilágu csillag
Mely mutatná az utat – merre? hol?
S mi átvigyen az örvény zugó mélyén,
A vágyak hidja, nincs sehol, sehol.
Forrás: Zalai Közlöny 66. évf. 164. sz. Nagykanizsa, 1926. julius
24. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése