Szürke árnyak, átkok kísérnek,
ó, szerencsétlen, mit is tettem én!...
Nincs már hajlék, mely befogadja
kéz, mely néha megsimogatna,
nincs koldusabb nálam a földtekén!
Szürke árnyak, átkok kísérnek
égből is Ábel öcsém vére hull,
iszonyatos a halálhörgés
nincs azóta nap, csak mennydörgés,
ősz fejem fölött vihar zug vadul!
Nincs azóta nap, csak sötétség,
mit tegyek?... Meghalni itt nem lehet.
Világgá menni?... Balga álom
nincs sehol egyetlen barátom,
nem érzek már nyarat, csak nagy telet!
Világgá menni?... Balga álom…
hisz bűnöm elkísér mindenhova,
homlokomon az átokbélyeg
megnyugvást, békét nem remélek,
beteg a lelkem, bágyadt, tétova…
Megnyugvást én már nem remélek
s néha mégis a sírás fojtogat…
… Öcsémet látom a juhokkal,
anyánkat ölelő karokkal,
s apám arcán látom a ráncokat…
Szeretnék egyszer hazamenni
Anyám ölébe hajtani fejemet…
Tudom:
Kain bocsánatot nem kaphat
de kezét csókolnám meg annak,
aki Ábel sírjánál ölne meg!...
Az ősi földben elpihenni:
Szeretnék egyszer hazamenni!...
Forrás: Zalai Közlöny 85. évf. 27. sz. Nagykanizsa, 1945.
február 4. vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése