Egy kusza, furcsa, fáradt nap után,
Puhán megvetve várjon rám az ágy.
Köröttem a csend zenéljen halkan
S aludjék bennem pihegve a vágy.
Szép félálomban mondjon fohászt az ajkam.
S ugy hagyjam abba, csendes-szótlanul,
Mert hirtelen neved suhant át rajtam,
Mint mikor tóra virág szirma hull.
Majd szelid „jó éjt” köszönve néked,
Igy száz tetőn és száz falon is át…
Aludjak el, mint gyermek rácos ágyán
Félben felejtve egy verses kis imát.
Forrás: Zalai Közlöny
66. évf. 149. sz. Nagykanizsa, 1926. julius 7. szerda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése