(Halász Imre barátomnak
emlékül)
Mint vándor madarak mi a minapában
Együtt keltünk utra jó barátok hárman;
szálltunk át a légen éhes vágygyal kéjjel,
Kerestük a tavaszt tél közeledtével.
Ép a hogy a varju, holló és seregély
Össze csoportosul, ha messze utra kél,
Gyönyört szimatolni idegen határban,
Ilyen kánya-csapat voltunk mi is hárman.
Szép tündér szigeten, nem messze keleten,
Azt a derült napot soha nem feledem, -
A mesés országban a galambok földén,
Mi minden jó és szép velünk megtörtént.
Megigézte lelkünk az a nyájas otthon,
Hol a béke, öröm mosolygott ránk folyton
A hol a sziv tiszta barátságot élvez,
S közel érzi magát a ragyogó éghez.
Mint Tábor hegyen a csüggedt apostolok,
Kikre ott mennyei enyhület szállt, hatott:
Minket is elbűvölt a való s költészet,
Megszelidült bennünk a kánya-természet
Mert a szeretetnek csoda hatalma van,
Minden átszellemül, átváltozik abban:
Lám ott Galambokon – uram Isten segélj!
Galambbá változott, ábrándos galambbá,
A vén korhely varju, holló és seregély.
Forrás: Hazai Közlöny
XXXIII. évf. 49-ik szám, 1894. deczember 1-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése