Mért mondjátok, oh mért szünetlen azt:
Temessem el a múlt emlékeit,
S hogy száműzzek szivemből mindent,
Mi visszavarázsolja annak képeit.
Ábrándozónak mondtok, ha gyakran
Magányba vonultan elmerengek
A mult percek édes örömein,
Mik előttem kedvesek és szentek!
Letüntek boldogságom csillagi
Éltem örömei mind kihaltak,
Szívvirágim, a sok mosolygó remény,
Olly ifjan, olly korán elhervadtak!
Gyógyszerül ti feledést ajánltok,
Remélve, hogy ez tán egykor boldogit!
Oh hagyjatok! nincs földi öröm, mellyért
Szent fájdalmom adnám: mi üdvözit!!
Forrás: Hölgyfutár 18. sz. 1849. dec. 4. Bp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése