B... E...z
Hol vagy? nyugott é már szived?
Mint foly napod? nem tudhatom.
Talán te is, mint énmagam
Bújdoklasz távolútakon,
Talán te is, mint énmagam,
Jövőd miatt vagy nyugtalan.
Boldogságunk rövid kora,
Mint játszi álom elrepült,
S mint képzemény arany köde,
Mint könnyü pára messze tünt.
Egy pillanat volt örömünk,
S örök bánat jár most nekünk.
Enyém valál, s én a tiéd,
Bennünk egy volt az érzemény,
S hogy boldogok leszünk soká,
Kecsegtetett a szép remény.
Ki tudja még reánk mi vár,
Talán – kel egy örömsugár.
Szerelmünk nem vak sors müve,
Frigyet köztünk isten kötött,
S áldásra nyiltak karjai
Illy két rokon szivek fölött,
Bizzál kedves, kit ég kegyesl,
Búban vigaztalásra lel.
Én tőled messze távozám,
Arcod szinét nem láthatom,
De lelkem, és szivem veled,
Nálad mulat gondolatom,
Angyalképed felém ragyog,
Előttem állsz, bár hol vagyok.
De mit sejtek? szemed borúl,
S könyű pereg felhőiből.
Részed jutott hát neked is
Az élet gyászkeserviből?
Hát az ártatlan lelket is
Megvérezi a bútövis?
Engedj a bánatnak folyást,
Könyűkben hadd olvadjon el,
Ha fölfakadt a szív sebe,
Megenyhül a nyomott kebel,
Eső után tisztább az ég,
Nekünk is fog derülni még.
Reményben él a szenvedő,
Oh a remény olly drága kincs!
Csak az boldogtalan, kinek
Ezen vigasztalója nincs.
A mi bizalmunk ebben áll,
Mint rendületlen sziklaszál.
Töröld le hát, szép kedvesem,
Arcodról a könyharmatot,
Élvezd az élet örömét,
Mellyet az ég részül adott,
S vidítsa fel bús kedvedet
A hű baráti szeretet.
Forrás: Hölgyfutár 14. sz. 1849. nov. 29. Bp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése