Gy...: Beteg leány

I.

Nem messze már halálom,

Ugy érzem... érzem azt;

O vajha még megérném,

Csak a jövő tavaszt.

Alunnám csermelypartnál

Ifjuzöld halmokon,

S virággal eltakarna

Az esti fuvalom.

Álmodnám édes titkot,

Mit éj homálya véd;

Tavaszt és ifjuságot,

Dalt és virágregét.

Tán megzendülne ujra

Haldokló szivemen,

Miként édes sohajtás,

Az első szerelem.

S mikép kedvese karján

Menyasszony aluszik:

Alunnám koporsómban

Világos hajnalig.

II.

Ne öltöztess fehérbe,

Ha majd megszán az ég,

Adj fekete ruhát rám,

Sötétet... feketét.

Fekete a csalódás,

A bánat sem fehér,

S én ezt nyerém jutalmul

Hő érzeményekér’.

Ne tűzz nyiló virágot

Hajfürteimre sem,

Omoljon szemfödélként

Hosszan el keblemen.

Öröm remény virága

Nekem hervadva rég,

Utánok szemeimben

Fájdalmak könye ég.

III.

Oltsátok el a gyertyát...

Ne virassz jó anyám!

Szelid nyugalmas álom

Száll édesen reám.

Nem fáj a mult emléke,

Szivem már nem nehéz,

Miként ha átkarolna

Egy tulvilági kéz.

S mint tündérdal zendülne

Egy hangzat lelkemen:

Szerettél és szenvedtél,

Aludjál gyermekem.

Te sirsz... anyám, mégis sirsz...

Töröld le könyedet...

Oh higy nekem, hajnalra,

Jobban lesz gyermeked.

Forrás: Hölgyfutár 36. sz. 1849. dec. 27. Bp.