’Ijeszt a felhők tábora,
Legott leomlik zápora,
S bár nem dühöng is most a lég,
De félek, dulni fog ma még;
Ne szállj a tóra, ifju hős,
Mert vész duland, s a vész erős!’ –
„A szélvészekkel megvivok,
Míg csak karomban vért birok.
Közöttem és a hon között
Utamba e víz ütközött;
Ha ezt legyőztem honn vagyok,
A hol hevitőbb nap ragyog,
S a hol szerelmem, szép Linám,
Könyűs szemekkel vár reám.”
Vizen a sajka már lebeg,
S az ifju benne nem remeg,
Pedig süvöltnek a szelek,
S dörögnek barna föllegek.
És már az ifju honn vagyon,
Föllelt hazája szép nagyon.
Szerelme tiszta, mint korány,
Mint harmat estnek alkonyán.
S hazája – menny, melly fönragyog.
S szerelmei? – az angyalok!
Forrás: Hölgyfutár 38. sz. 1849. dec. 29. Bp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése