I.
Nem felejtem én el az időt, amellyben
Legelőbb láttalak, legelőször jöttem
Lelked szépségéhez – ugy tetszett, miként ha
Más világ, más élet nyilnék föl előttem.
Az én életemnek ekkor volt tavasza;
Tündöklő derűben égett fenn az égbolt,
És a föld virágos térség lőn körűlem,
Mellynek közepében zöld bokor szivem volt.
E bokornak édes illatú virágit
Vágyak alkoták és fenszálló remények –
S ekkor mintha madár szállott volna rája;
Megrezdült – s belőle hangok ébredének.
Te repültél rája boldog, szép szerelem!
Örök lakhelyedül lombját fölkeresve,
És megzendült benne titkos epedéssel
Bájos énekednek édes-bús keserve.
II.
Életem tavasza nem volt felhő nélkül –
Megvolt e tavasznak is csendes borúja...
Most, midőn örömnek ünnepét ülöm meg,
Emlékezzem é rád, szerelemnek búja? –
Vissza emlékezem... jőj fel képzetemben,
Hisz te életemre nem jöttél mint gyermek,
Hogy fölvésd szivembe gondtalan kezekkel
Örökre meglátszó betűit nevednek.
Felhőként vonultál éltemen keresztül,
Lassú borongással, halkkal és csöndesen,
Ernyőül szolgáltál, hogy a boldogságnak
Lángoló sugára engem el ne süssen.
Árnyékként borultál éltem hajnalára,
Csak azért, hogy midőn alóla kilépek,
Annál bájalóbban tünjenek szemembe
A körülem elszórt boldog álomképek.
Felhő voltál, de nem kergetett a szélvész,
Nem jöttél kebledben villámot hordozva;
Gyászoló ruhád, a kéjnek, boldogságnak
Rózsaszin fényétől volt megaranyozva.
Forrás: Hölgyfutár 35. sz. 1849. dec. 24. Bp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése