Lágy szellő lengedez a
Rózsabokrok között,
Lágy szellő lengedez a
Violaágy fölött.
És egy szép barna leány
Szedi a violát,
És egy szép ifju töri
A tövises rózsát.
’Szép viola, szól a leány,
Jer ide keblemre,
Árva vagy, mint szivem te,
Jól illesz e helyre.’
„Szép rózsa, mond az ifju,
Letörlek én téged,
Arcod mosolygó, vidám,
Szivemen lesz helyed.”
Elmenni készül a lány,
De csakhamar megáll;
Mert hozzája a rózsa
Kedves illata száll.
Elindul az ifju is,
De csakhamar megáll,
Mert hozzá a viola
Kedves illata száll.
’Még egy rózsát’, szól a lány.
„Még csak egy violát,
Mond az ifju, s nem bántom
A kert más virágát.”
Mennek és találkoznak
A tiszta kék szemek.
„Lányka, mond az ifju, én
Violáért megyek;
Mint érezém illatát,
Korántsem sejtettem,
Hogy kebledről száll hozzám,
Hogy már másé legyen.”
’Én, szól zavartan a lány,
Én rózsát keresek;
De már az kebleden van,
Igy hasztalan megyek.’
„Nem, mond rögtön az ifju,
Legyen ez a tied,
Olly bájoló vagy, mint ez,
Te ezt megérdemled.”
A lányka elfogadja,
Mert ő ártatlan még,
S az ártatlanság kedves
Pirja szép arcán ég.
S ártatlanul nyujtja át
A szép violákat,
S szive fáj, mintha onnan
Tépné ki azokat.
Az ifju reszket, midőn
Kezéből átveszi
S e perc éltöknek első
Boldog percét teszi.
Igy a szellő, midőn leng,
És illatot rabol,
Egymáshoz két lángoló
Ifju szivet csatol.
Forrás: Hölgyfutár 35. sz. 1849. dec. 24. Bp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése