(Prechtler Otto után)*
„Irgalmazz – s egy két fillért adj!
Oh, nézzed, inségem mi nagy.
Jó úr! im éhen szenvedek.
Lélekben erős testem beteg.
Nincsen kenyerem – s barátom, atyám
A harc mezején rég elsiratám.”
Koldulva sohajt egy csonka csatár
Pest népe között, hol tétova jár.
„Te naplopó, te hegyke fiú,
Dologkerülő s munkára hiú!
Rest arra is, hogy megemeld süveged,
Fogadd, ime, tőlem ez a felelet.”
Egy dús uraság igy szidja ki őt,
És arcon üté a
kéregetőt.
El messze repül legott süvege,
Ő szégyen alatt majd elsülyede.
S a köpeny is im utána lehull,
Elsápad az úr, majdan kipirul.
Az utca népén sircsendje honol,
Mert a fiunak két
karja sehol!
„Bocsáss meg, - eképen esedezett –
Hogy meg nem emeltem a süveget –„
„Bocsáss te, viszonz szégyelve az úr –
S vedd mindenem, ime birtokodul.”
Ujjáról azonnal egy gyűrüt od’ ád,
Csókolva kigyúladt arculatát.
„Jó ifju! ha tán inség keze nyom,
Megosztani jer minden vagyonom!”
Az utcai nép szeme könybe merül,
A bajnok azonban e szókra derül:
„Oh drága hazám! köszönni neked,
Szivembe’ veszem le a süveget.”
*) A bécsi Humorist-ból
Forrás: Hölgyfutár 34. sz. 1849. dec. 22. Bp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése