Nem kivánod, ne is kivánd,
Hogy szépeket mondjak reád;
Te szerény vagy, arcod elpirulna,
S nyelvem dicsérete gyönge volna,
De az egyet elmondhatom:
Te vagy örök gondolatom.
A mit gondolok, s érezek,
Szivemen keresztül rezeg,
Eldallanám, mi elmémben forog,
S mi szivemben, de lehetlen dolog,
Mondani csak annyit tudok:
Édes, mit érzek, gondolok.
Midőn utam hozzád vezet,
Rajong bennem a képzelet,
„Majd igy beszélgetek, ezt is mondom,
Hogy kedveset szóljak, lesz rá gondom”,
S ím nem mondhatok egyebet:
„Szeretlek, mint a lelkemet.”
Forrás: Hölgyfutár 16. sz. 1849. dec. 1. Bp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése