 |
| Csók István: Nirvána |
Belékiáltom reszkető ajakkal
A zsibbadt, kéjes, lázas éjszakába,
Nirvána jöjj el!...
Elült az élet, éj van mindenütt...
A csillagfény csak révedezve süt,
S a barna éjnek ködjén átrezeg...
Imbolyognak árnyak ablakom alatt,
A lámpa fényén egy-egy lobbanat...
Eh mit!... Hazug az árny, a bamba fény,
Kihalt a hit! Nincs, nincsen több remény!
Nyomasztó, néma est...
... Majd sírva, búgva kél
Éjszak felől a zúgó esti szél,
S a tikkadt éjbe vércseként lecsap...
Te zúgsz belőle, hallom szózatod,
Amint az orkán mélyén hallatod...
Nirvána jöjj el!...
Epedve várlak... S itt vagy, eljövél:
Leheletedre új világa kél
A néma, bágyadt, csendes éjszakának...
Temetni jöttél... temetni várlak...
Tedd jéghideg kezed szívemre itt,
Oltsd el emésztő, izzó kínjait!...
Borítsd rám láthatatlan lepledet,
Mely embert, átkot, mindent eltemet...
Mosolygok, nézd, s a nem-lét éje vár.
Ölelj magadba!... Érzem, mit hozál...
(Forrás: Zalai Közlöny 1901. 20. szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése