Jókai Mór: A tavasz első fecskéi

Első két hirnöke melegebb napoknak,
Első hű fecskepár, légy általam üdvöz.
Kiket boldogabb évszak előre küldöz,
Hirnökül, hogy a várt napok jőni fognak.

Házunk héja alatt itt áll régi fészked,
A fészek is olyan régi, miként a ház,
Rideg évszak el-elkerget innen téged,
De mikor visszajösz, ismét reátalálsz.

Ugy nézzük azt mindig, mint házunknak részét,
Ugy várjuk lakóját, mind családunk tagját,
Várjuk bizonyosul uj megjelenését,
Ah, a fecskék régi házuk el nem hagyják.

Nem csalogatunk mi arany kalitkába,
Csaló madár-szóval, elhintett étellel,
Szabad égen által jösz, szabadon szállva,
S hű ragaszkodásod itt bennünket fellel.

Neked két hazád van: nyugaton, keleten,
Egyiktől másikhoz kell untalan járnod,
Te tudhatod még, hogy mi a honszerelem,
Kinek szive mindig két hazáért fájhat.

Szomoru szép hangod, éneklő beszéded
Milyen sokat elmond mind a két hazáról
Panaszos szép dalod; hangoztassad bárhol,
Ki ne értené azt, ki ne értne téged?

Beszélj, beszélj! Értjük, és felelünk rája,
S nevezzük azt édes, rokon társalgásnak,
Hiszen közös veled a mi házunk tája,
S te nálunk nem zsellér, de hű házitárs vagy.

Kegyelet őrzi ez eresz alatt fészked,
Nem babona, de hit széles e hazában:
Hogy a ki le próbál onnan verni téged,
Még a tej is vérré válik poharában.