Fülöp Áron: Brekeke úr és Kurutty néne (1896)

Ez aztán a furcsa eset!
El sem hinném, hogy megesett,
Ha egy száz esztendős gólya
Maga nem beszélte vóna,
S nyomban hitet nem tesz rája
Három tücsök s hat veréb.
Elmondom hát, amint történt,
Jöjjetek csak közelébb.

Brekeke úr s felesége
Kuruttyoló Kurutty néne,
Szúnyogokra vadászgattak
Fűmagocskát halászgattak;
Káka tövén, béka várban
Minden este, hajaha -
Volt énekszó, dínom-dánom,
Hejehuja, lakoma.

Brekeke úr egy szép reggel
Az ágyából mérgesen kel,
Jobbra brekeg, balra brekeg,
A haragtól majd megreped:
Hogy ez így van, hogy az úgy van,
Hogy ő megver valakit,
Hogy ő ilyen sovány tóban
Béka-uccse nem lakik!

Brikkom-brekkem, ha haragszom,
- Igy kuruttyol: - Készülj asszony,
Mert én tovább ki nem állom,
Kivándorlunk, békapárom!
Amerika úgy sincs messze,
Csak amott túl a dombon,
Ott van boldog béka-élet,
Oda megyünk, ha mondom!

Kurutty néne ámul-bámul,
Jól értette, vagy fonákul?
De csak megy a kamarába,
Összepakol hamarjába,
Szunyogoldalt, légycubákot,
Fűmagocskát, négy szemet -
S tarisznyával, gyalogszerrel
A békapár útra ment.

Mennek-mennek, mendegélnek;
Hát egy egér jön feléjek.
Hopp, mi van a tarisznyába’?
Ide vele hamarjába!
Kurutty néne kipakolta
A tarisznyát elébe,
S a kis egér, mi benne volt,
Mind megette ebédre.

Mennek-mennek, mendegélnek;
Hát egy gólya jön feléjek;
Piros csőre kitteg-kattog,
Sárga lába tipeg-tapog -
- Tyű, de békaszagot érzek!
- Már távolról kelepel, -
Kelep, kelep, - tyű, de jó lesz
Egy kis békaeledel!

Brekeke úr, Kurutty néne,
No most itt a világ vége!
Lapu sincsen, zsombék sincsen,
Mi befedjen, mi elrejtsen.
- Jaj, de nini, mily szerencse,
Itt az egér kapuja, -
Három ugrás, kilenc bukfenc,
Beugranak hát oda.

Öreg egér zirmeg-zörmög:
- Cerrem-cirrom, mi az ördög:
De amikor megismeri,
Két tenyerét összeveri:
- Béka komám, komám asszony!
Hadd ölelem - hozta ég!
Szegény házam soh’se remélt
Ilyen ritka szerencsét!

Brekeke úr s Kurutty néne
Majd elsülyedt szégyenébe’.
El nem mondták a gazdának,
Milyen botor útban járnak.
Ironkodva, pironkodva
Kibrekegték elvégre,
Hogy ők biz a komájukhoz
Betértek egy ebédre.

No, de erre, - lirom-lárom,
Lett is aztán dínom-dánom!
Sem azelőtt, sem azóta
Nem volt annyi egér-nóta.
Ebéd után a házi úr
Kocsijába befogott,
S vendégivel - gyí te, gyí te! -
Vígan haza robogott.

A két béka haza érve
Kiállott a tó szélére;
Örömükben hálálkodtak,
Béka-módra imádkoztak;
S kuruttyolva kikiálták:
Sehonnai halálig,
Magyarország szép földéről
Más országba ki vágyik!