Amade László (1703-1764): Lehetetlen mivel néked...

 

1.
Lehetetlen mivel néked kinjaimat számlálnom,
Csak hamuban és szikrában köll szivemben gyulladnom.
Megérdemli ohajtását
S csak egy könyved hullajtását
Hiv szivednek s szemeidnek, bár érted köll meghalnom.

2.
Aztat érted, hogy én érted csak árnyékban szenvedek,
Ámbár tudom, köll tagadnom, hogy én régen szeretlek.
Rab sorsomnak ez igája,
Hiv titkoknak ez példája!
Dupla kin ez, ki is végez, hogy tür türve epedek.

3.
Szegény ügyem s szerencsétlen s egész mese életem,
Mert kergetni s el nem érni soha czélját, azt értem;
Csak habokat köll ölelnem
És árnyéktúl reménlenem,
Meg sem lehet menekednem s partomat sem elérnem.

4.
Bánjad azért s bár csak szánjad ártatlan sziv rabságát,
Ne szeress, csak szerethessen, engedd szüz kivánságát;
Megelégszik reménséggel,
Egy-két kegyes tekintettel,
Keresd mássát néki társát, csudáld állandóságát.

5.
Próbáld hóltig, igy fogytáig, soha sem lesz változó!
Ne kéméljed, sőt gyötörjed, lészen mégis áldozó.
Hogy sem másnak rabja légyen,
S azzal szabadságot nyerjen,
Inkább lészen rabszijadon örökössen állandó.