Oly idegen, izgalmas, ismeretlen
A száj, a szó, a sűrű indulat,
Ahogy vergődik és ahogy mulat
A színpadon, a szikrázó keretben.
Egy asszony képe, szinte rá sem ismer,
A páholy öblén fogvacogva ül,
Még sohasem volt ilyen egyedül:
Színházi férj, a komikus filiszter.
Néha hideg hullám ver az agyán át:
Lecsapva rá, mert hazug és gonosz, -
De jaj, itt ő nem oszt és nem szoroz,
Más zúgja el a tajtékzó tirádát.
Néha szemei tűzve esdekelnek:
Most oly szelíd, a hangja, mint a síp,
Majd térdreroskad s boldogan sikít, -
Neki nem vallott soha így szerelmet!
Egy vérfagyasztót, vijjogót kiált még,
S a bíborbársony-függöny összemegy,
S ő, míg csak él, sohasem tudja meg,
Mi a valóság s mi a csalfa játék!
Forrás: Színházi élet
XX. évf. 9. sz. Bp., 1930. febr. 23. - márc. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése