Ez
a szó: Farsang, mosolyt jelent. Csillogást. Új divatot. Ragyogó szemeket. A
legújabb muzsikát. vidámságot. És fiatalságot.
Jelenti
az év legszebb szezonját. Az egyetlent. Titokzatos fényességét és homályát a
báltermeknek, színes fiatal lányokat, díszbe öltözött táncosokat, hajdan rüsh
és tüll-fodrokat, ma födetlen hátat, vakító fehér mellényeket és plasztronokat.
A
farsang: az ifjúság joga. Az ártatlan flörtök korszaka. Szerelmek vége.
Házasságok kezdete. A fiatal szívek ünnepe.
Hajdanta,
a könnyű élet, a meleg szívek és hideg telek idejében delizsáncon, fogatokon,
csilingelő szánon röpültek a farsangolók egy-egy nagyobb város felé. A
kivilágított báltermek ablakai pirosan nevettek a havas utcákra. Vidám zeneszó
ömlött valahonnan. Strauss-valcerek. A Kél Duna keringő. Ivanovics:
Donau-valcer. A régi komponistákat határozottan inspirálta a Duna.
Szép,
gáláns mulatság volt egy-egy régi bál. Elegáns lady-patronessek trónoltak
emelvényeiken. A bevonulás és díszes ünnepély volt. A Rákóczi-induló hangja
mellett történt ez a felvonulás. A legszebb volt az Országos Kaszinóban, ahol a
gyönyörű lépcsőházban hömpölygött a régi úri társaság. Olyan nemes race aztán
nincs több a világon, mint egy igazi magyar úri dáma.
A
régi bálok nevei visszacsendülnek a múltból. Mint egy-egy finom, régies
muzsika. Atléta-bál Créche-bál Jurista-bál. És a jogászbál… ahol először
mutatták be a fiatal, társaságbeli lányokat. A tiszti-kränzehen, Attilák,
waffenrock-ok utánkák. Képviselő-piknik. Kik voltak akkor a képviselők,
rendezők? Rohonczy Gida, Fenyvessy Ferenc, Meszlényi Lajos. A maiak? Hagyjuk a
neveket…
azt
mondják, Venezia át van itatva régi szerelmek, régi boldogságok emlékével. Így
van átitatva a pesti gyönyörű öreg Vigadó régi muzsikákkal, emlékekkel, finom
tour-okkal… Farsang! Mily szép, zengő szó ez. Majdnem azt akarom mondani,
szívleljétek meg.
Igen.
Mert amíg muzsika lesz, amíg fiatal szívek lesznek, addig mindig állani fog a
farsang. Vannak, akik megállottak a quadrille-nál, a nagy magasnál, vannak
talán, akik ezt nem hiszik, mint ahogy Nagy Frigyes csodálkozott, amikor öreg
korában totyogva a park fái között, megpillantott egy csókolódzó párt:
-
Mi az? Ez az ostobaság még mindig divatban van?
Nemcsak
hogy divatban van – legyen is divatban! Fiatalok, örüljetek, mulassatok,
táncoljatok! Nincs igazabb és szebb dolog, mint egymást átkarolva, táncolni,
lebegni a muzsika ütemére, akár csárdás legyen, akár pas de quatre, akár
slowfox! Mert a taktus mindig négynegyed, vagy háromnegyed, akár hegedű sírja,
akár saxofon harsogja és – tik-tak – a szívek taktusa, a szívek muzsikája is
mindig egy.
Itt
a farsang, kívül sötét minden, sok szomorúság és sok nyomorúság csapott a
világra. Feledjétek el egy-egy rövid időre! Előttetek az élet, gondjaival és
rejtelmeivel, mindnyájan tarsolyotokban hordjátok a boldogulás marsallbotját…
Haj, de nehéz az út odáig! Most egy kicsit feledjétek el. Most egy kicsit ne
gondoljatok rá! Vigadjatok. Örüljetek. A fiatal, szép életnek. A sok gond közül
elcsent parányi gondtalanságnak. Egymásnak… Ne rettenjetek meg attól a mámoros
örömtől, amit ifjúságnak neveznek. A bánat-virágnak, amelyet a tánc-parkettje
termel, legyen az illata, mint annak a marethal-néel rózsának, amelyet a
csalódott Pierot tűzött a fövege mellé:
Isten veled Pierette, én megyek!
Amit te nyújtasz, az nekem kevés.
Röpke mámor, elmúló élvezet,
Elcsattanó csók, futó ölelés.
Isten veled Pierette, én megyek,
Hegyes sipkámat a fejembe vágom,
Megpróbálom, tán elfelejtelek:
Akad még szép leány ezen a világon!
Isten
veled Pierette…
Forrás: Színházi
élet XX. évf. 4. sz. Bp., 1930. jan.
12-18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése