Szomory Dezső (1869-1944): „Takáts Alice” problémái

Nem arról az alapvető nagy problémáról van szó, „nagy problémá”-ról, ha szabad mondanom, ami tulajdonképpen az emberiség problémája s a mit Száz Zoltán, mint részben az emberiség s részben a szerző barátja, olyan finoman és annyi megértéssel világított meg a „Takáts Alice”-ről írt kitűnő kritikájában, ezeken a hasábokon.

Nem arról van szók hogy a nő szabadságvágyába, függetlenségről és önállóságról álmodott álmaiba beleszól a jó Isten s azt a mindenre elszánt, ritka és kivételes női teremtést, aki a maga erejét törhetetlennek, a mag a jogait sérthetetlennek tartja, egyszerűen beledönti egy olyan élettani állapotba, ahonnan nincs tovább: az anyaságba! Nem is arról van szó, hogy emberi könyörületesség, jóság és irgalom, élesen szembekerülhet állami jogrenddel és törvénnyel és az ember lelkét összetörheti éppen abban, ami ennek a léleknek legnagyobb s legtisztább tulajdonsága s legszebb erénye volt. Nem arról van szó, ahogy egy fiatal orvosnőt a maga világszemlélete, szellemi függetlensége, eredetisége s legnemesebb erkölcsi felfogása halálra sebezhet és tönkre tehet egy egész életre. Nem is arról van szó, hogy ez a Takáts Alice édes testvére Bolzay Kamillának „A rajongó Bolzay-leány”-ban, vagy annak a tüneményes Bernay Adrienne-nek, a „Mülhausennél a szomorú tiszt” című novellámban. De még arról sincsen szó, hogy ez a Takáts Alice, az álmoknak ama holdfényes figurája, aki végigélvén viharos életét a valóság látszatával, visszatér az álomba, ahonnan jött, s a fény, az ifjúság, a szépség s a szerelem barázdáját hagyja maga után azon a sötét úton, ami az élet, - ahogy ezt egy másik kitűnő bíráló mondja.

Ez mind rendben van, ez mind emberi ítélet és appreciálás dolga. Ezt mindenki úgy látja a maga vérmérséklete, a maga egyéni fantáziája szerint, - és én szeretném ismerni e szívproblémák kérdésében például egy lét látását, egy egyszerű légy látását azon a nyolcrétre csiszolt finom műszeren keresztül, amelyen ez a légy figyeli a világot s a dolgokat maga körül, a maga szemével. A nagy problémákat, mint annyi mindent, mint talán mindent az életben, megold az idő, egy szép napon. Egy szép napon! ez a legnagyobb hangja és sóhaja a jövőnek, amelyre az emberek szeme szegeződik. Lesz egy perc nyilván ezen a világon, egy nagy perc száz és száz év múlva, mikor emberi jóság, irgalom és könyörületesség valami olyasféle megértéssel, civilizációval és erkölcsi magasabbrendűséggel fog párosulni, hogy ez túl lesz minden törvényen, jogrenden és államiságon. Azt hiszem, ötszáz év múlva az ember szabad lesz. Boldog is? Azt nem tudom. Az talán soha. Mert ahhoz, hogy az ember boldog legyen, úgy látszik, szükséges, hogy az ember ne legyen szabad. Különösképpen az emberi szív dolgaiban, a legigazibb, a legizzóbb boldogság ott van, ahol ez a szív bilincsekbe van verve.

*

Tehát nem erről van szó. Ellenben szó van néhány apróbb kérdésről, mondhatnám dilemmaszerű kérdésről, melyek a cselekvés füzérén egyenesen megingatnák az egész szerkezetet s megbolygatnák a jellemek egységét, ha nem lehetne ezekre a kérdésekre választ és magyarázatot találni.

Három ilyen apró, fonák kérdés van a Takáts Alice-ben.

*

Az első, Horeb Homér tanár úrral kapcsolatos. Ez a kitűnő ember már szereplése első perceiben egyénisége finomságaival minden rokonszenvet megérdemel, ezt nem lehet tagadni. Azonfelül igen bölcs, higgadt, az élet és történelem dolgaiban igen tájékozott, ösztönösen verzátus embernek tűnik. Mégis honnan van, hogy Tardy-Koós tanár úr úgy nyilatkozik erről a tanár-társáról a bölcseleti fakultáson, hogy azt mondja róla, Takáts Alice édesapjához fordulva:

- Ne haragudjon kedves Takáts, de Horeb az egy ökör!

Mért ökör ez a Horeb, aki különben európai hírű tudós s a legkomplikáltabb ékiratokat s egyéb hieroglifákat úgy olvassa le egy asszír kőtábláról, mint ahogy egy más ember újságot olvas? Lássuk csak.

- Egyéni tapasztalataim, valamint történelmi ismereteim is arra tanítanak – mondja Horeb -, hogy általában ne higgyek a nőknek s e ponton teljesen egyetértek azzal a tradícióval, azzal az irodalommal, s azokkal a moralistákkal, kik a nőt annak a kártékony, annak a rejtélyes, annak a kiismerhetetlen, kivizsgálhatatlan, mondhatnám kibúvárkodhatatlan szörnyetegnek állítják be, aki az ember vesztét és romlását okozza.

Mindezekből, egy perccel később odakonkludál Horeb tanár, hogy Takáts Alice kisasszony, pont az ellenkezőleg ennek a női szörnyetegnek. S mindezt a legprecízebb, a leghatározottabb formában jelenti ki, a jellemzés olyan biztonságával, hogy ez legalább is feltűnő egy olyan tudós ajkán, aki az imént még ebből a szkepszisből indult ki:

- Amit tudok, csak annyi, hogy az életben és történelemben, éppen a bizonytalan az, ami pozitív.

Mindezzel szemben az igazság az, hogy Takáts kisasszony is, egy ember vesztét és romlását okozta, s engedte maga helyett, két évig ülni egy börtönben. Tehát Horeb tanár úr ítélete egy konkrét esetben, mikor máskülönben csak a bizonytalant tartja pozitívnek, merőben téves. Ezt a judiciumbeli gyöngeségét nyilván ismeri Tardy-Koós, aki orvostanár, látása egészen más utakon jár világszemlélet és ítélet dolgában. Szóval semmi sem ostobább, mint Horeb tanár úr megállapítása általában a nőkről s különösen Takáts kisasszonyról. Ezért ökör ő, szegény. Ezt nagyon fontos volt megmagyarázni.

*

A második a következő: Takáts Alice elbúcsúzván Markovitsnétól, bevallja ennek az öreg asszonynak, miután kiforgatta előtte a pénztárcáját, hogy nincs egyetlenegy fillérje se. Ezek után, hogyan lehetséges, hogy Takáts kisasszony néhány órával később anélkül, hogy időközben pénzt szerzett volna, ki tud robogni egy taxin Pestszentlőrincre, ami meglehetős költséges utazás? Nehéz kérdés. De meg van oldva azzal, hogy Pestszentlőrincen találván édesapját, hozzá fordul:

- Gyerünk… magával megyek!

Tudniillik nem felejtette el, hogy az apjánál van ötven pengő, amit ez az öreg svihák kicsalt Markovitsnétól, még a délután folyamán.

*

Természetesen, legalábbis úgy kell ismerni ezt a darabot, mint ahogy én ismerem, hogy először is ezeket a kis problémákat felfedezze benne az ember, másodszor pedig, hogy élvezze a megoldásokat.

Van végre egy harmadik dolog, ami még ezeknél is komolyabb.

Hogyan lehet az, hogy ez a Takáts Alice, aki két hónapja áldott állapotban van, kibírja minden akcidens nélkül tizenkét órán át ezeket a rettenetes izgalmakat?

Erre nézve dr. B. M., akit nincs szeretném személyesen ismerni, de aki, úgy hallom, Ferenczy tanár úr legkitűnőbb tanítványa, azzal az egyszerű magyarázattal szolgál egy hozzám intézett levelében, hogy Takáts Alice egészséges.

- Ez a nő – írja B. M. doktor – sem hisztériás, sem pszichopatiás. Aki el tudja titkolni terhessége első két hónapját úgy, hogy még csak nem is sejtik (émelygés, extra kívánságok, stb., stb.), aki egy ilyen izgalmas éjjel után még csak hányingert sem kap, pedig kissé be is csípett, aki ennyi izgalomra nem kerül válságos állapotba, - az olyan egészséges, mint a makk. Ebben a diagnózisomban az éjszakai túlfűtött, izgalmas jelenetek sem ingatnak meg, egy ilyen jófajta, forró vérű embernek nemcsak szabad, de így kell reagálnia.

No, hála Istennek! Megvallom, aggódtam ezért a Takáts kisasszonyért írás közben, s mikor megsebzett árnya, annyi éjjel végigvonszolta magát a papírom fehér síkján, a lámpám fényében, gyakran borultam föléje a verejtékes homlokommal és a szívemmel az ő szívéhez, mondván: Ne félj semmit, Lici, én nagyon szeretlek téged!

  

Forrás: Színházi élet  XX. évf. 9. sz. Bp., 1930. febr. 23. - márc. 1.