Karinthy Frigyes: Az ötödik kerék

(Modern Andersen-mese)

Az Ötödik Kerék nem volt valami különös vagy rendellenes dolog - legalább ő nem tartotta magát annak. És nem volt Elvont Fogalom, rögeszme egy lángész agyában, különös hajlandóság a nyárspolgár szemében.

Az Ötödik Kerék nem hasonlat volt, kedves gyermekek, nem metafora, amit az iskolában tanultok. Jelképes Beszéd és Átvitt Értelem.

Az Ötödik Kerék valódi, kézzelfogható, rendes kerék volt, olyan, mint a többi négy, szőröstül-bőröstül, sőt gumistul és csövestül olyan volt, nem különbözött semmit keréktársaitól, ugyanabban a gyárban látta meg a napvilágot - még csak felfújva sem volt jobban vagy kevésbé, mint a többiek.

Azazhogy...

Azazhogy, éppen ez az, hogy jobban fel volt fújva.

Csakhogy ezt a felfújást, illetve felfújva levést - ezt viszont már átvitt értelemben kell érteni, nem rendes, köznapi értelemben.

Az Ötödik Kerék ugyanis se alakjánál, se anyagánál, se lényegénél fogva nem különbözött a többitől - de igenis különbözött a helyzeténél fogva.

A többi négy a kocsi két tengelyére volt felszerelve, kétoldalt. A többi négy, mikor a benzin kigyulladt, és szólt a tülök, már tudta, mi a teendő - forogni és forogni, lihegni és erőlködni és rohanni és száguldani, árkon-bokron át, sártengerben éles kavicson keresztül, nem törődve tulajdon épségével, hosszú órákon át, pihenés nélkül, nyomasztó megterhelés alatt - ó, nem volt jó dolga a Négy Keréknek, elhihetitek, nem adta nekik a sors a boldog, védett helyzetet, mint távoli rokonaiknak, a finom, kecses kis órakerekeknek például, amikre úgy vigyáznak, üveg alatt tartják őket.

De az Ötödik Kerék, bár mondom, édes testvére volt a többinek, mindebből semmit sem tapasztalt.

Az Ötödik Kerék a kocsi hátuljára volt odaakasztva, érzékeny és finnyás gumibőrének még csak egy milliméterjét se érte soha az utca pora-sara - az Ötödik Keréknek soha még egy fél métert nem kellett gurulni, az Ötödik Kerék ott lógott, és leereszkedő fölénnyel tűrte, hogy sétáltassák és cipeljék.

Mert az Ötödik Kerék, a maga felfuvalkodott ostobaságában, hogy stílszerűen fejezzem ki magam, mellre szívta és saját érdemének tulajdonította a kivételes helyzetét.

Természetesnek találta, hogy vele így bánnak.

Úgy érezte, hogy ő már gyermekkorában különbözött testvéreitől - hogy ő más, mint a többi kerék, ő úrnak született, és a többiek arra, hogy őt kiszolgálják és dolgozzanak, csak hogy ő boldogan és kényelmesen élhessen.

Meg volt győződve róla, hogy az egész kocsi tulajdonképpen az ő sétáltatását szolgálja.

Hogyne, hiszen mindenki fáradt és dolgozott a kocsin, elöl a sofőr, motor, alul a kerekek, oldalt az ajtók - csak ő terpeszkedett és pöffeszkedett dologtalanul élvezve a rohanó tájékot, friss levegőt, duzzadó egészséget. A kocsiba néha furcsa, négyküllőjű kerekek szálltak be, amiket Embernek neveztek, ezek is siettek és erőlködtek és szaladgáltak, hol föl, hol le - meg volt győződve róla, hogy ezek is az ő alattvalói, hogy tevékenységük célja és értelme a kocsi körül kimerül abban, hogy a kocsit, az ő kocsiját, jó karban tartsák, és gondoskodjanak az ő kényelméről.

És bizonyos atyai, leereszkedő jóindulatot érzett mindezekkel szemben, lélekben megveregette a vállukat, amiért ilyen derék és hűséges szolgái az ő rendkívüli, isten kegyelméből alkotott egyéniségének.

Egy éjszaka az Ötödik Kerék édesdeden aludt éppen, beszívta a rétek jó szagú illatát.

Arra riadt fel, hogy valami csattan és zörren és zökken - a kocsi szaladt még egy darabig, aztán furcsán, bicegve csúszott néhány métert, majd megállt.

Villanylámpa került elő - a kocsi belsejéből sietve kászolódott elő két Emberkerék, a sofőr is leszállt.

Félálomban figyelt, mi történik.

Az egyik tengelykerékkel lehetett baj. Akörül foglalatoskodtak. Az egyik csavart és forgatott valamit - a másik lassan emelni kezdte a kocsi hátulját.

S néhány perc múlva leemelték azt a kereket, és letették, közvetlenül alatta, a nedves fűre.

A sápadt holdfényben megdöbbentő látvány tárult eléje.

A szegény, agyondolgozott kerék holtan feküdt a fűben - sápadt gumija ezüstösen csillogott. Egyik oldalán hatalmas lék tátongott, a léken keresztül már alig pihegve szivárgott vére és lelke: a levegő.

Egy pillanatra hideg futott végig a hátán, borzalom és részvét. Aztán magához tért. Jó, jó, gondolta, nagyon sajnálom szegényt, de azért mégis illetlenség, hogy engem emiatt felkeltenek, igazán csendesebben is csinálhatták volna, cseréljék ki, vagy tolják nélküle a kocsit, és gyerünk.

De egészen más történt.

Az egyik Emberkerék hozzálépett. És az Ötödik Kerék méltatlankodva és csodálkozva tátotta ki egyetlen szemét: az Emberkerék szentségtörő kézzel hozzá mert nyúlni, sőt alaposan megfogta, átnyalábolta, valamit csavart rajta, aztán szó nélkül leemelte a helyéről.

Csaknem elájult a meglepetéstől és felháborodástól. De nem volt sok ideje bámulni.

A következő percben durván odalökték a kiszenvedett kerék helyére. Valamit csavartak, csak annyit érzett még, hogy hozzáragadt a tengelyhez, aztán a kocsi hátulját leeresztették, és finnyás, előkelő bőre egyenesen belepottyant az alatta szivárgó agyagos pocsolyába.

Kiáltani akart, ellenkezni - de nem jött hang a torkára.

A tülök tülkök, benzin robbant, tengely csikorgott, aztán csak azt érezte, hogy valami elkapja, és rángatni és lökdösni és dühösen hajszolni és korbácsolni kezdi, iszonyú fájdalom nyilallt át egész testén, és lihegve, félig ájultan, sivító hangot hallatva elszorult torkából, rohanni és forogni és száguldani kezdett a bűzös pocsolyákon, éles kavicsokon át, rettenetes teherrel a nyakán, mely odanyomta, beszorította, belepréselte a föld porába.

És néhány perc alatt megtudta és megtanulta a Keréktörvény egyetlen, végzetes tételét: hol fönt, hol lent, hol fönt, hol lent, ahogy a Lét titokzatos Kormányzójának, a Tengelynek tetszik.

Forrás: Színházi élet  XX. évf. 4. sz. Bp., 1930. jan. 19-25.