Kedves Mama!

Ha
most otthon lennék, így szólnál hozzám:
-
Reménytelen?
-
Igen!
-
Hát a másik fiú szebb volt?
-
Nem.
(Nyugodtabban):
-
Jó. Hát gazdagabb volt?
-
Nem.
(Anyám,
csodálkozva folytatnád):
-
Az sem? Hát akkor talán okosabb volt?
-
Hát bizony…
(Felháborodott
kétkedéssel mondanád):
-
Ejha!
- Sajnos, így van anyám, bele kell törődni.
(Látom,
amint felugrasz s azt kiáltod):
-
Nevet kérek!
Mintha
botrány történt volna. És valóban botrány történt… Azonnal elmondom a neveket
is. Én az egész esztendő alatt Germaine Blondinoy-ba voltam szerelmes és ő
Claude Seyans urat választotta helyettem. Mindenesetre meg kell hagyni a
kislánynak, hogy Claude Seyans híres ember. Sohasem bocsátottam volna meg neki,
ha egy banális fiatalembert, olyan magamfajta fickót részesített volna előnyben.
Nem
akarok panaszkodni. Gondoljunk reá és éljük bele magunkat az ő helyzetébe.
Húszéves a kicsike, jelentéktelen kereskedőemberek a szülei, akik nagyiparosok
lettek; az a környezet, amelyben felnőtt… Istenem…; az egész életében nem
hallott mást, mint az ilyen mondatokat: Estélyünkön X. úr jelent meg, kedden Z.
úr vacsorázik nálunk… Ha számokban beszélnék és az ismerős akadémikust 5-tel,
az óceánrepülőt 20-szal jelezném, akkor Claude Seyans mell 1000-et kellene
írnom. Ennyire becsülték. Nos, lehet-e kétség az iránt, hogy a kicsike nem
akart boldogan a felesége lenni?
Claude
Seyans, a híres muzsikus! Nagyhajú fejét mindenki láthatta a képeslapokban.
Mindenki megfordul utána. Ennek az embernek lett a felesége, pedig én
szerettem. Egy hónappal ezelőtt tartották meg az esküvőt. Emlékszel talán,
abban az időben voltam a legszomorúbb és homlokomat állandóan összeráncoltam.
Aztán ideutaztam, hogy a mimózák illatát érezzem és a narancsfákat nézegessem;
de be kell vallanom, anyám, talán azért is, mert azt reméltem, hogy itt
viszontláthatom! Ne gondolj rosszra, nem akartam, hogy Germaine megcsalja az
urát; még velem sem. Ilyeneken sohasem törtem a fejemet. .De mégis viszont
akartam látni.
A
Blondinoyéknak itt villájuk van. Már küszöbön áll a szezon és arra gondoltam,
hogy itt töltik a nyarat. Tehát a viszontlátás valószínűnek látszott.
Az
új kaszinó megnyitásának napján este érkezett meg. Én is ott voltam a tömegben
és láttam, amikor bejött a kaszinóba. (Milyen szerencsétlennek éreztem
magamat.)
Nagyon
későn jött. Először azt hittem, hogy a hatás miatt, a feltűnni akarása miatt
késett el, de később megtudtam, hogy az ura volt mindennek az oka. Visszavonult
a szobájába, hogy felvegye a szmokingját, ekkor hirtelen „rájött” az
inspiráció. Úgy pijamában leült a zongorához és mindenféle hangjegyet firkált
az ötvonalú papírra. Még ma is ott ülne, ha minden negyedórában be nem kopognak
hozzá…, hogy a nagyságos asszony várja a nagyságos urat…, égre az asszony
kényszerítő szavaira belebújt a szmokingjába.
Most
már nem haragudott rá a nagyságos asszony. Ragyogott. Minden ember száján ezt
olvasta: „Ez a nő Claude Seyans felesége…” Úgy ment végig a termen, mint egy
királynő. Mosolygott és kézcsókra nyújtotta a kezét. Boldog volt (én pedig
kétségbeesve néztem a boldogságát).
Aztán
– mint ahogy manapság szokás – táncolni kezdtek. Mindenki táncolt, nagyok,
kicsik, kövérek, soványak, őrültek, okosak… Még Claude Seyans, a nagy híresség
is, sőt, ami még rosszabb mama: én is.
Már
elütötte a tizenkettőt, üvöltött a jazz – ekkor történt a baleset. A nagy ember
elcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a fejét beütötte és ájultan
feküdt a parketten. A kis szalonba vitték. Orvosok siettek oda, hogy
segítsenek, odagyülekezett még vagy ötven ember, a párizsi társaság krémje.
Félelmes
kíváncsisággal vették körül a kerevetet, amelyen feküdt. Persze azonnal
észrevették, hogy a fejével semmi baj nincs, jelentéktelen kis seb keletkezett
az ütés nyomán. A lábát fájlalta és hogy alaposabban megvizsgálják, lehúzták a
cipőjét…
És
amikor már lent volt a cipője, a fekete harisnyán egy hatalmas lyukat
pillantottak meg, ebből a lyukból kikandikált a művésznek bizony nem egészen
gusztusos lábujja…
A
harisnyár hamar lehúzták, de a lyukat és az ujjat mindenki látta. Senki sem
szólt egy szót sem, egy mormogást nem lehetett hallani. De mindenkinek az volt
az érzése, hogy Germaine, aki ott állt mellette – hirtelen jéggé fagyott.
-
Szóval azt akarom most mondani, hogy Germaine az én feleségem lesz. Mama,
kérlek, te biztosan meg fogod érteni, mit érezhetett ez a nő az utolsó napok
alatt. Többé nem tette be a lábát a kaszinóba. (A muzsikus se!) Germaine
mondotta is nekem: „Abban a bizonyos
percben éreztem, hogy sohasem fogok neki megbocsátani.”
Mert
ennek az embernek hiúságból lett a felesége. és most ráfizetett a hiúságára.
Azt hitte, hogy egy híres ember pompázó felesége, miközben a férjének lyukas
volt a harisnyája.
Most
válik és az én nejem lesz. Tudod anyám, mit felelt a férj Germaine-nek, amikor
a nő felelősségre vonta a botrány miatt?
-
Siettem az öltözködéssel és tánc közben kilyukadt a harisnyám…
Mama,
kérlek, be kell végeznem levelemet, arra kérlek (be kell vallanom, ez is volt
levelem fő célja): küldj 6 pár vadonatúj zoknit. Mit lehet tudni…
(Ford.: Kristóf Károly)
Forrás: Színházi
élet XX. évf. 9. sz. Bp., 1930. febr.
23. - márc. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése