Karinthy Frigyes: Rögtönzés és

Örömmel olvasom, hogy Pirandello úr, akitől különben is megszoktuk, hogy mindig valami eredetit és meglepőt gondol ki - röviden, akitől megszoktuk, hogy mindig valami szokatlant csinál, illetve nem szoktuk meg a megszokottat, illetve nem lepődünk meg, ha valami meglepőt produkál, vagyis nagyon meg vagyunk lepve, ha nem vagyunk meglepve tőle: na, egyszóval, ez a furfangos Pirandello már megint egy olyan darabot írt, mint ahogy el is vártuk, amire igazán senki se számított, ugyanis egy egészen Pirandello-szerű darabot gondolt ki megint, ami azért csodálatos nála, mert hiszen olyan darabot, amilyen tőle telik, akárki tud csinálni, Shakespeare is tudott, vagy akár Sardou is, ami nem kunszt (könnyű Shakespeare-nek shakespeare-i darabot csinálni), miután azonban Pirandellótól az ember mindig valami egészen új meglepetést vár, ezúttal őszintén meg lehetünk elégedve, mert a darab, amint tárgyát olvasom, méltó Pirandellóhoz, akihez viszont nem méltó, hogy Pirandellóhoz méltó darabot írjon.

Ezt tessék összeadni!

Ugyanis...

Ugyanis a legújabb darabnak, amit Pirandello úr írt, az a trükkje, hogy nincs megírva.

Ebben még nem volna semmi különös, nagyon sok olyan darabot ismerek (a magaméit is beleszámítva), amik még nincsenek megírva.

Ennek a Pirandello-darabnak azonban az a vicce, hogy elő lehet adni, anélkül hogy meg volna írva.

Bizony isten, ugye, mondtam, ez valami új.

A darab címe egyébként: Ma este, rögtön.

Ez van az egész darabból, ez a cím. A többi...

A többit a színészeknek kell csinálni.

Az új Pirandello-darab, mint ahogy az olasz sajtó és maga a színház bejelenti, afféle commedia dell'arte, szövege nincsen, az egész darab utasításokból áll, hogy mit kell csinálni a színésznek, hová kell menni, mikor kell bejönni a színpadra, kit kell megcsókolni, kit kell pofon vágni, kit kell megölelni és kit kell megölni. De hogy mindeme drámai cselekmények közt mit beszéljen a színész, azt teljesen rábízza a szerző, nem szól bele, beszéljen, amit akar, ami eszébe jut, ami a helyzetből következik szerinte, amit helyesnek érez.

Eddig fordítva volt.

Az írók csak szöveget írtak, és a színészre bízták, hogy a szöveget milyen taglejtések kíséretében adják elő. Gondolták, annyi esze csak lesz annak a színésznek, hogy nem fog leülni, ha a szerepében az van, "na, most felállok".

Pirandello, úgy látszik, másképpen gondolkodik. Szerinte a cselekvés, ha színpadról van szó, sokkal fontosabb annál, amit a színész beszél. Ő csak annyit ír meg, hogy a színész ezt meg ezt teszi, mert annak a belátására, hogy mit kell tennie, nem tartja elég okos embernek - azt azonban, hogy mit mond közben, rábízza - gondolván, annyi esze csak lesz annak a színésznek, hogy nem fogja azt mondani: "na, most leülök", amikor feláll.

Végeredményben, úgy látom, merőben mindegy.

Tulajdonképpen spanyolviaszkot fedezett fel Pirandello.

Ha húsz évvel ezelőtt "írta" volna meg ezt a szövegtelen darabot, nagy fölfedezők koszorúja illette volna meg.

Azóta kicsit változott a világ.

Feltalálták a mozit, ahol húsz éven át körülbelül ugyanezt csinálták - a színész csak arra kapott utasítást, hogy mit tegyen - a kutya se törődött vele, mit beszél közben, káromkodik, vagy a rendezőt szidja.

Persze, ennek most vége lett, mióta a beszélő mozit feltalálták.

Most már nem hagyják azt a színészt, hogy csak úgy fecsegjen, ami eszébe jut.

De hát istenem, ez a fejlődés rendje. Hol előremegy az idő, hol egy kicsit visszaszalad.

Az új Pirandello-darab mindenesetre nagyon érdekes.

A legközelebbi, úgy látszik, még érdekesebb lesz.

Óriási meglepetés.

Igazi Pirandello-ötlet!

A legközelebbi darabjában ugyanis csak szöveg lesz - semmi egyéb.

Aztán jön, mindennek tetejébe, a harmadik - óriási meglepetés! -, amiben szöveg is lesz, meg utasítás is lesz, hogy miként kell előadni a szöveget.

Meglátják, ez a Pirandello, amilyen eredeti egy ember, a végén fel fogja találni azt a színházat, amiben a színészek előre megcsinált színdarabot fognak játszani, megfelelő próbák után a színpadon, a nézőtéren helyet foglaló közönség előtt.

Vagy lehet, hogy... izé?

Lehet, hogy már fel is találta?

Gyanúsak nekem ezek a nagy csinnadrattával, előre megfontolt szándékkal bejelentett rögtönzések.

Óva intem Pirandellót! Én egyszer nagyon megjártam egy ilyen rögtönzéssel. Kassán történt, nagyon régen. Konferánszot kellett rögtönöznöm. Egészen jól ment egy darabig, gyönyörűen beszéltem és folyékonyan, a közönség el volt ragadtatva. Egyszerre csak mégis belesültem. Nem tudtam folytatni. Egy értelmes szó nem jutott az eszembe. A legnagyobb botrány lett volna, ha... ha szerencsére, az első sorban, nem ül ott az impresszárióm, akinél ott volt a rögtönzésem teljes szövege gépírásban. Gyorsan felsúgta a folytatást, és meg voltam mentve.

Hát csak játsszák el azt a Ma este, rögtön című darabot, aminek nincs szövegkönyve, a színészek és a közönség számára.

Fő, hogy a súgó számára legyen.

Forrás: Színházi élet  XX. évf. 10. sz. Bp., 1930. ápr. 2-8.