Elvonuló idegen! Nem tudod te, milyen vágyódva nézlek.
Te lehetsz az, akit kerestem (téged álmodtalak)
Talán együtt örültünk valahol.
Emlékszem, virgoncan szökdécseltünk, nyájasan meghitten.
Velem nőttél fel, fiú vagy leány,
Veled ettem, veled aludtam, - nemcsak tiéd volt tested
s az enyém se volt csupán enyém.
Szemed, arcod, husod gyönyörét adod nekem, amint elhaladunk
–
szakállamban, mellemben, kezem szorításában visszakínálom az
örömöt.
Nem beszélni akarok hozzád – rádgondolni,
mikor egyedül ülök, vagy éjszaka egyedül ébredek.
Micsoda várakozás! Nem kétséges, találkozom majd veled ujra
És tágra nyitom szemem, hogy ne veszítselek el.
Ford.: Keszthelyi Zoltán
Forrás: Új Idők LI évf. 2. sz. 1945. augusztus 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése