Táncoltam az éjjel tizenkét legénnyel
rúgtuk a port, hajrá! Forgattak,emeltek,
bokámon boszorkány-csengők csilingeltek.
Szálltam a szellővel, messzedobott kővel,
a súlyomat – volt, nincs – elnyelte az álom
életen túl voltam s innen a halálon.
Jártam is a légben s táncoltam is: éltem.
Hogy lehet, hogyan is innen hazamenni,
hol ujra leszek csak: törött játék, senki?
Muzsikát leheltem, szólván, - énekeltem…
S innen hazamenjek, hol a hangom halvány,
porlepte, könnymarta törött zeneszerszám?
Lány voltam, friss voltam „Anyám!” – kiáltottam –
szétbomlott a hajam, anyuskám fésülj meg
- s már nem én mondtam ezt, de bennem a gyermek.
A gyermek: gyermekem. Gyermekem van nekem.
Tánc, zeneszó: volt – nincs. Megyek felébredni.
A gyermek: az élet. Az álom: a semmi.
Forrás: Új Idők LI. évf.
12. sz. 1945. okt. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése