Az ifjúság volt? Álltam mellre csuklott
fővel, mire felnéztem: vége lett.
S hogy mit gyüjtöttem? vádként visszavágom:
kínlódó, lassú, öreg éveket.
De csituljon a vád, kínok salakján
átalragyogva létem megragyog,
a puszta lét, de mégis gyönyörű sors:
csak egyszerűen, hogy még megvagyok.
Voltam szülőim gyermeke és testvér,
testvére egynek s millióknak is,
apa és hitves, szeretet s társaslét
formáit éltem ebben, abban is.
Voltam álmoknak őrzője az erdőn,
csillagok alatt és szuronytalan,
a nyögő fáknál és a szélzúgásnál
sűrűbb magányba szőttem be magam…
Könyveim korhadt ládákban hevernek,
egy macskám sincsen… nincs egy bútorom.
Kincsem a semmi… A cigányszabadság
játszik velem, mint szél vén húrokon…
Forrás: Új Idők LI évf. 2. sz. 1945. augusztus 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése