Nézd, én tényleg szabad vagyok,
az sem igaz, hogy koplalok,
szavakkal, szemmel élek én
s a kóbor idő az enyém.
Egy nyír leng ablakom előtt,
nézhetem egész délelőtt,
kinyújtott nyakkal járhatok,
ha figyelnek családtagok.
Igy szimatollak, mint a bölcs,
szabadság, kábitó gyümölcs,
s míg szürcsölöm lágy húsodat,
fogam magvadra ráharap,
magvadra, annyi éjszakán,
kemény és keserű magány.
Tudod, hogyan szeretek élni?
evés közben gondolkodom
egy kedves szón, egy versszakon,
s váratlanul jó csak beszélni,
mert szivesebben hallgatom,
ami körülöttem rokon.
Jó járni-kelni egy lakásban,
hol rend s rendetlenség szabad,
ilyenkor a szülői házban
nagy lobbal takaritanak,
elábrándozni nem lehet
evésközben, egy könyv felett,
állandóan teritenek,
szent bútorok és szent lakás,
nagymama óta így szokás.
Fehér lisztből készül a bukta
a vasárnapok asztalán.
Téged választottalak, szellős,
tücsök-hangu, szép éjszakám.
Csatangolás és szemlélődés,
levél hátakra rótt sorok,
kiváncsiság, kétség, elnézés,
és „rendezetlen viszonyok”.
Bár nem tudom mi lesz a télen,
ha majd körmömre lehelek,
szabadság így, (büntetésképpen?)
leszek megfagyott gyermeked.
Forrás: Új Idők LI. évf.
12. sz. 1945. okt. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése