A hold az égen úszik.
Szemem utána kúszik.
Szívem verését számolom,
Számolom tízig, húszig.
A völgyre lomha pára
Ülepszik éjszakára.
Nyirkos szaga idáig ér,
Belep tán nemsokára.
A hold hanyatlik egyre.
Kúszik a köd a hegyre,
Hűlő holdvilág életem
Mikor és merre megy le?
Hold, állj meg a hegyélnél!
Köd, hátha el sem érnél!
Most mondom még a vesperát,
Még messze van az éjfél.
Még fiatal az este,
Még harmatát hadd esse,
hadd sírja el szép könnyeit:
Holnap, ki tudja, lesz-e?
Forrás: Vigilia 1935. IV. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése