Mint ama régi példabeszédben,
aki verembe esett,
lába alatt a bokor gyökerét
rágják az egerek,
lentről meg a Vadnak kénköves
lehellete tör elő, -
függ és s pokol közt, s így is csak egy
csöpp mézért remeg ő:
lelkem alatt egerek rágják
az élet gyökereit,
kék kocka az ég, alul meg a Vadnak
torka sötétedik,
s még így is csak a létnek mézeiért
remeg egyre szegény,
tán hogy feledje, mi kín foga csattog
mindenütt a föld kerekén,
fönt ég fenyeget, lent tűz lobog,
a közbül a pillanat
csöpp üdve, amit a tudattalanság
illó nyugalma ad,
a pillanat, mikor elfedetten,
mint a szelíd barom,
elnyúlunk fáradtan, jólesően,
hallgatagon,
húnyt pilláink mögött a semmi
boldogsága nevet,
lent meg, - halk, mesebeli dobszó –
rágnak az egerek…
Szabadrét, 1934.
augusztus 15.
Forrás: Vigilia 1935. I.
kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése