Hugo Kunz (1884-1938): Ruth Schaumann
Ott ültek ők a halk teremben,
Ott ettek ők a hűs teremben,
Melletted, ó Uram.
Árnyak vigyázták már az ablakot,
Egy fürge szolga báránykát rakott
Elédbe, ó Uram.
A zúgban játszott szép, szelíd kutyus,
Künn bégetett az anyajuh, a bús,
Panaszlón, ó uram.
De mindez csak kettőjük gondja volt,
Mit bánták ők, hogy már Föléd hajolt
A szenvedés, Uram.
A lenterítő fénye néma volt,
Egy napsugár halk-lágyan ráosont,
Ó édes, hó Uram.
Az óntányérok fénye oly szegény,
Ezüst csendül meg egy zseb rejtekén,
Bocsásd meg, ó Uram.
A kertben künn egy rigó csattogott,
S a hű tanítvány, János, ráomolt
Szívedre, ó Uram.
Arcán lehellet titka reszketett
És mint a fény, kinyult szelíd Kezed
A kenyér felé, Uram.
Ford.: Vitnyédi Német
István
Forrás: Vigilia 1935.
IV. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése