Uj ifjúság jött évről-évre,
Amig a régi távozott,
Nemzedék tünt így nemzedékre.
Isten veled! Isten hozott!
Te fogadád hivő örömmel
Édes hazánk leányait,
S küldéd áldással, búcsu-könnyel
Világgá tanítványaid.
Igy szállt el évre év, de ime
Minő káprázat, mily csoda!
Most itt van – látod színről-színre –
Távozott lányaid sora.
A múlt emléke mind feltámad
Előtted áll miként jelen,
Körülmosolyg egy negyed század
Ragyog rád ünnepélyesen.
S míg hála kél minden kebelben,
Egy kérdést csöndben rejteget:
Te szép, te nemes női szellem,
Vajjon mi ád erőt neked?
Mily kimeríthetetlen forrás
Fakad szivedben, szüntelen?
Hogy annyi jót tudsz tenni folyvást
És nem merülsz ki sohasem.
Mi ád erőt, hogy mindig ujra
A régi jósággal fogadd
Hű szeretetben megujulva
A gyenge, ifjú sarjakat?
Anyai szív szelid türelme
S csodás jósága is vele
Rég kiapadna, kimerülne
Igy osztván lelkét százfele.
Mi ád erőt, hogy mind szeressed,
Oltalmazd, gondozd és tanítsd
A tévelygőt jóhoz vezessed
A sorsűzöttet gyámolítsd?
Mi tartja fenn véget nem érő
Mindég virrasztó gondodat?
Mint lángot, amely örök égő,
Fentart a buzgó áhitat!
Mi ád erőt, hogy elvezéreld
Segítő társid táborát.
Vezérként nyugodt terved érleld
Irányítsd férfiak sorát
S amilyet ritka férfi bír el
Oly nagy munkát végezz dicsőn
És hozzá érző női szívvel
Szeliden, gyöngéden hivőn!?
E szent erő, e tiszta forrás
Mely soh’sem fogyva csak telik
S kiapadhatlan buzog folyvást
Ez lelked legmélyén a hit.
Nem földi vágy, mi abban gerjed
S ahova tör, nem földi út
Azért tud úgy szeretni lelked,
Mert olyan mélyen hinni tud.
E mély, igaz hitet dicsérem
Amelyhez kétely soh’se fér
Bölcsek kutatják földön-égen
De szilárd hithez vajh’ ki ér?
Te néked soh’sem kell keresned
A legdicsőbb nagy adományt
Mert az ott lelked mélyén termett
Te kaptad égi kegy gyanánt.
Ez ama hit a jóban, szépben,
Hogy van e létnek, czélja, van,
Az igaz nem jár örök éjben
És az erény nem hasztalan
Ki e hazában hűn betölti
Tisztét ezernyi gond között,
Jut annak díj, amely nem földi
Jut annak üdv, amely örök.
*
E költemény a budapesti állami tanítónőképző jubileumi
ünnepén adatott elő.
P.L.
*
(Forrás: Palágyi Lajos költeményei – Bp., 1907. – Singer és
Wolfner, Andrássy-út 10.sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése