Ősz, te sokat tudsz:
mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
s hervasztó, irgalmatlan,
szomoru szemeiddel
befigyelsz minden ablakon.
Ősz, te sokat tudsz,
s tudásod soha el nem vehető,
mert a halottak nagy-erősek
és tanitód a temető.
Ősz, te sokat tudsz
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopódzva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papirra irok.
Ősz, te sokat tudsz,
de most nyilik a szám,
s olyasvalamit sugok,
mit te se tudsz talán:
Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
köd-váraktól köd-várakig,
van egy busongó kis fiu,
van egy sóvárgó kis fiu,
- ki ibolyákat álmodik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése