Edgar Allan Poe: The bells/A harangok

I.

Hear the sledges with the bells -

Silver bells!

What a world of merriment their melody foretells!

How they tinkle, tinkle, tinkle,

In the icy air of night!

While the stars that oversprinkle

All the heavens, seem to twinkle

With a crystalline delight;

Keeping time, time, time,

In a sort of Runic rhyme,

To the tintinabulation that so musically wells

From the bells, bells, bells, bells

Bells, bells, bells -

From the jingling and the tinkling of the bells.

II.

Hear the mellow wedding bells,

Golden bells!

What a world of happiness their harmony foretells!

Through the balmy air of night

How their ring out their delight!

From the molten-golden notes,

And all in tune,

What a liquid ditty floats

To the turtle-dove that listens, while she gloats

On the moon!

Oh, from out the sounding cells,

What a gush of euphony voluminously wells!

How it swells!

How it dwells

On the Future! how it tells

Of the rapture that impels

To the swinging and the ringing

Of the bells, bells, bells

Of the bells, bells, bells, bells,

Bells, bells, bells -

To the rhyming and the chiming of the bells!

III.

Hear the loud alarum bells -

Brazen bells!

What a ale of teror, now, their turbulency tells!

In the startled ear of night

How they scream out their affright!

Too much horrified to speak,

They can only shriek, shriek,

Out of tune,

In a clamorous appealing to the mercy of the fire,

In a mad expostulation with the deaf and frantic fire,

Leaping higher, higher, higher,

With a desperate desire,

And a resolute dendeavour

Now - now to sit or never,

By the side of the pale-faced moon.

Oh, the bells, bells, bells!

What a tale their terror tells

Of Despair!

How they clang, and clash, and roar!

What a horror they outpour

On the bosom of the palpitating air!

Yet the ear it fully knows,

By the twanging,

And the clanging,

How the danger ebbs and flows;

Yet the ear distinctly tells,

In the jangling,

And the wrangling,

How the danger sinks and swells,

By the sinking or the swelling in the anger of the bells -

Of the bells -

Of the bells, bells, bells, bells,

Bells, bells, bells -

In the cflamour and the clangour of the bells!

IV.

Hear the tolling of the bells -

Iron bells!

What a world of solemn thought their monody compels!

In the silence of the night,

How we shiver with affright

At the melancholy menace of their tone!

For every sound that floats

From the rust within their throats

Is a groan.

And the peolpe ah, the people -

They that dwell up in the steeple,

All alone,

And who tolling, tolling, tolling,

In that muffled monotone,

Feel a glory in so rolling

On the human heart a stone -

They are neither man nor woman -

They are neither brute nor human -

They are Ghouls:

And their king it is who tolls;

And he rolls, rolls, rolls,

Rolls

A poean from the bells!

And his merry bosom swells

With the poean of the bells!

And he dances and he yells;

Keeping time, time, time,

In a sort of Runic rhyme,

To the poean of the bells -

Of the bells:

Keeping time, time, time,

In a sort of Runic rhyme,

To the throbbing of the bells -

Of the bells, bells, bells -

To the sobbing of the bells;

Keeping time, time, time;

As he knells, knells, knells,

In a happy Runic rhyme,

To the rolling of the bells -

Of the bells, bells, bells:

To the tolling of the bells,

Of the bells, bells, bells, bells,

Bells, bells, bells -

To the moaning and the groaning of the bells.

**

A harangok

(Babits Mihály fordításában)

I.

Halld, a szánon a harang,

Szép ezüst harang!

Mily világát a vígságnak zengi ez a hang!

Halld, mint pendül, kondul, csendül

Át az éj jeges legén,

Míg a csillagnak, mely fent ül,

Fénye kristályfényesen dül

Keresztül a lég egén.

Ritmussá fut ám

Mintegy titkos rím után

Össze a csilingelés itt, 

melyre bong a sok harang,

Sok harang, giling-galang,

Gingalang -

És e csengés és e bongás, 

melyre bong a sok harang.

II.

Halld, az esküvő-harang,

Lágy arany-harang!

Mily boldogság bőségéről búg e lanyha hang!

Át a balzsam-éj legén

Kéj kereng az énekén!

S az arany-harang alól

Hinta-hang

Olvatag patakja foly,

Melyet holdat nézve hallgat a komoly

Hím-galamb.

Óh, e rezgő érc alatt

Mennyi gazdag, enyhe hangzat-ár fakad!

S mint dagad!

Mint szakad

A jövőbe! S ingatag

Mámorába mint ragad

E merengés, e csapongás,

Melyre cseng e sok harang,

Sok harang, giling-galang.

Gingalang -

És e zengés és e zsongás, 

melyre leng e sok harang.

III.

Halld, a hangos vészharang,

Réz-harang!

Milyen rém-regét regél e zord zivatar-hang!

Vad sikoly, vad rémület

Veri, hökkent éj, füled!

Oly nagyon fél, nem beszél:

Hogyha ily nagy a veszély,

Minden hang

Lármás kegyelem-kiáltás a kegyetlen tűz felé.

Rémült irgalom-könyörgés a siket-vad tűz felé,

Melyet egyre fellebb-fellebb

Őrült vágya űz felé,

Hogy - ma, vagy sohsem - de fellebb

Tán a sápadt hold-arc mellett

Égne és nem itt alant.

Óh, e sok harang.

Mely kétséget kong a hang!

Rettenet!

Mind mint búg és bong és bőg!

Milyen borzalom, mit ők

A vonagló lég keblébe öntenek,

Mégis érzi jól a fül

E zúgásból,

Pattogásból:

Nő-e a vész, vagy elül;

Mégis jelzi jól a hang,

Mint sikoltás,

Lárma, oltás,

Árad a vész, vagy lappang,

Amint árad, vagy kifárad a haragban a harang,

Sok harang,

Sok harang, giling-galang,

Gingalang

És zúgásban és búgásban mind a kongó sok harang.

IV.

Halld, a harsány nagyharang,

Vas-harang!

Mennyi ünnepélyes gondolatra hí e hang!

Hányszor csendes éjjelen

Borzadunk, ha hirtelen,

Mint egy néma jóslat kél a vad harang-moraj,

Mert minden hang, mely ömöl

A rozsdás terek mögöl

Egy sóhaj

S a harangozók csapatja,

Amely fenn a tornyot lakja.

Ah, e raj!

Mely nagy érc-nyelvet lendítve

Monoton zenére csal,

S ember-szívre hengerítve

Köveket, tell kedve - jaj!

Ez nem ember, nem is állat,

Nem is asszony - ó utálat!

Ez a raj: manó

És királyuk a harang-vonó

Vonja - csingi - lingi - lang

Lang!

Vonja, mert övé a rang -

S egy peánt ver a harang.

S keble tágul, gingalang,

Úgy mulat, hogy víg a hang

Táncol és fel-felrikkant -

Ritmussá fut ám

Össze titkos rím után

Hangja s a harang-peán

Gingalang!

Ritmussá fut ám

Össze titkos rím után

Mind a sok nyögő harang,

Száz zúgó harang,

Mind a zokogó harang -

Ritmussá fut ám

Össze mind a, mind a hang,

Boldog titkos rím után

Száz nyögő, zúgó harang,

Mind a, mind a sok harang,

Sok harang, giling-galang.

Gingalang -

Mind a kongás, mind a bongás, 

melyre bong a sok harang.

**

A harangok

(Radó György fordításában)

I.

Cseng a szánon kisharang -

Ezüstharang!

Mily vidám világba hív e dal, e játszi hang!

S óh mi szépen zsongja, zsongja

Át a dermedt légű éjt!

Tündöklő a mennynek boltja:

Csillagtenger gyújtja oltja

A kristályos tiszta kéjt;

Ütve leng, leng, leng

Régi rúna-rímre zeng,

Csengettyű-csilingelésként peng a sok giling-galang:

Sok harang, hang, hang, hang

Hang, hang, hang -

Csengő-bongó csingilingi, kisharang!

 

II.

Zsong a kedves nászharang,

Aranyharang!

Mily édes szép életet ígér e tiszta hang

Míg a fülledt légű éjt

Megtölti s zeng néki kéjt!

Színarany, lágy vágy-zene,

S egy mind e hang!

Dal-folyam hömpölyg vele

Ott, ahol mereng s a holdba néz bele

Egy galamb.

Peng az érctömb, leng a hang:

Óh mi szép szók áradatját ontja sok harang!

Dúsan ont!

Zúg, csapong

A jövőbe! Búg, rajong,

Szenvedélyre intve zsong

S egyre lendül, egyre csendül

Sok harang, harang,

Sok harang, hang, hang, hang,

Hang, hang, hang -

Zúgva zsongó, zengve konduló harang!

III.

Bőg, riaszt a vészharang

Rézharang!

Mily szívetszorongatón sikont száz szörnyű hang!

Hallja rettegőn az éj: -

Vijjogó veszély, veszély!

Ércszavuk torkukra forrt

S csak süvölt, sikolt, rikolt,

Sír, jajong,

Ordítón könyörg, keres irgalmat rőt lángoszlopokban,

Őrjöngőn kér s nem talál a vad, süket lángoszlopokban,

Felszökellve, egyre jobban,

Őrült vágya egyre lobban

S eltökélve húzza oda -

Most le - most lehull, vagy soha!

Fent az elsápadt holdkorong

S óh, a sok harang!

Ránkrikolt a szörnyű hang:

Nincs remény!

Félreverve vészt sikong,

Fájva fojt, rettegve ront

Át a rémek rezgő légű éjjelén!

Hallga, érti már a fül

Hogy sikítva,

Majd simítva

Zeng - a vész nő és elül -

Hallga, fül, mit mond a hang,

Míg sivítva,

Majd csitítva

Zeng - a vész fent és alant -

Majd megcsendül, majd meg csend ül, 

észbontón dühöng e hang,

Sok harang -

Sok harang, hang, hang, hang,

Hang, hang, hang -

Óh a romboló, a tomboló harang!

IV.

Kong a bús halálharang -

Vasharang!

Mily borongó gondolatba von e zord, egyhangú hang!

Néma csönd és puszta é j,

Minden lény borzongva fél:

Kong a zordon csonka-tornyon tompa szó!

A rozsdás vastorok

Minden hanggal bajt dohog

jajgatón.

És kik élnek - óh, kik, ottan,

Fent a tornyon elhagyottan,

Hallgatón,

És ki húzza, húzza, húzza

Ily fojtottan, mormogón?

És ki az, ki kővel zúzza

emberek szívét mohón?

Egy se' hím és egy se' nőstény -

Egy sem ember, egy sem őslény -

Szörnyek ők

S királyuk rángatja fönt,

S döngeti, döng, döng

Döng

Ős himnuszt sok harang

Őt meg fűti büszke rang:

Ős himnuszt zeng sok harang!

Ő meg táncol és rikkant;

Ütve reng, reng, reng,

Régi rúna-rímre zeng

Ős himnuszt a sok harang -

Sok harang!

Ütve leng, leng, leng,

Régi rúna-rímre cseng,

Hogy dobog minden harang -

Sok harang, hang, hang -

Zokog a lélekharang;

Ütve leng, leng, leng,

Síri hang, hang, hang,

Vidám rúna-rímre cseng,

Kongva búg a sok harang -

Sok harang, hang, hang:

Bongva zúg a sok harang,

Sok harang, hang, hang, hang -

Hang, hang, hang -

Szívszorongva hív, borong a gyászharang.