I.
Hear the
sledges with the bells -
Silver
bells!
What a
world of merriment their melody foretells!
How they
tinkle, tinkle, tinkle,
In the icy
air of night!
While the
stars that oversprinkle
All the
heavens, seem to twinkle
With a
crystalline delight;
Keeping
time, time, time,
In a sort
of Runic rhyme,
To the
tintinabulation that so musically wells
From the
bells, bells, bells, bells
Bells,
bells, bells -
From the
jingling and the tinkling of the bells.
II.
Hear the
mellow wedding bells,
Golden
bells!
What a
world of happiness their harmony foretells!
Through
the balmy air of night
How their
ring out their delight!
From the
molten-golden notes,
And all in
tune,
What a
liquid ditty floats
To the
turtle-dove that listens, while she gloats
On the
moon!
Oh, from
out the sounding cells,
What a
gush of euphony voluminously wells!
How it
swells!
How it
dwells
On the
Future! how it tells
Of the
rapture that impels
To the
swinging and the ringing
Of the
bells, bells, bells
Of the
bells, bells, bells, bells,
Bells,
bells, bells -
To the
rhyming and the chiming of the bells!
III.
Hear the
loud alarum bells -
Brazen
bells!
What a ale
of teror, now, their turbulency tells!
In the
startled ear of night
How they
scream out their affright!
Too much
horrified to speak,
They can
only shriek, shriek,
Out of
tune,
In a
clamorous appealing to the mercy of the fire,
In a mad
expostulation with the deaf and frantic fire,
Leaping
higher, higher, higher,
With a
desperate desire,
And a
resolute dendeavour
Now - now
to sit or never,
By the
side of the pale-faced moon.
Oh, the
bells, bells, bells!
What a
tale their terror tells
Of
Despair!
How they
clang, and clash, and roar!
What a horror
they outpour
On the
bosom of the palpitating air!
Yet the
ear it fully knows,
By the
twanging,
And the
clanging,
How the
danger ebbs and flows;
Yet the
ear distinctly tells,
In the
jangling,
And the
wrangling,
How the
danger sinks and swells,
By the
sinking or the swelling in the anger of the bells -
Of the
bells -
Of the
bells, bells, bells, bells,
Bells,
bells, bells -
In the
cflamour and the clangour of the bells!
IV.
Hear the
tolling of the bells -
Iron
bells!
What a
world of solemn thought their monody compels!
In the
silence of the night,
How we
shiver with affright
At the
melancholy menace of their tone!
For every
sound that floats
From the
rust within their throats
Is a
groan.
And the
peolpe ah, the people -
They that
dwell up in the steeple,
All alone,
And who
tolling, tolling, tolling,
In that
muffled monotone,
Feel a
glory in so rolling
On the
human heart a stone -
They are
neither man nor woman -
They are
neither brute nor human -
They are
Ghouls:
And their
king it is who tolls;
And he rolls,
rolls, rolls,
Rolls
A poean
from the bells!
And his
merry bosom swells
With the
poean of the bells!
And he
dances and he yells;
Keeping
time, time, time,
In a sort
of Runic rhyme,
To the
poean of the bells -
Of the
bells:
Keeping
time, time, time,
In a sort
of Runic rhyme,
To the
throbbing of the bells -
Of the
bells, bells, bells -
To the
sobbing of the bells;
Keeping
time, time, time;
As he
knells, knells, knells,
In a happy
Runic rhyme,
To the
rolling of the bells -
Of the
bells, bells, bells:
To the
tolling of the bells,
Of the
bells, bells, bells, bells,
Bells,
bells, bells -
To the
moaning and the groaning of the bells.
**
A harangok
(Babits
Mihály fordításában)
I.
Halld, a
szánon a harang,
Szép ezüst
harang!
Mily
világát a vígságnak zengi ez a hang!
Halld,
mint pendül, kondul, csendül
Át az éj
jeges legén,
Míg a
csillagnak, mely fent ül,
Fénye
kristályfényesen dül
Keresztül
a lég egén.
Ritmussá
fut ám
Mintegy
titkos rím után
Össze a
csilingelés itt,
melyre bong a sok harang,
Sok
harang, giling-galang,
Gingalang
-
És e
csengés és e bongás,
melyre bong a sok harang.
II.
Halld, az
esküvő-harang,
Lágy
arany-harang!
Mily
boldogság bőségéről búg e lanyha hang!
Át a
balzsam-éj legén
Kéj kereng
az énekén!
S az
arany-harang alól
Hinta-hang
Olvatag
patakja foly,
Melyet
holdat nézve hallgat a komoly
Hím-galamb.
Óh, e
rezgő érc alatt
Mennyi
gazdag, enyhe hangzat-ár fakad!
S mint
dagad!
Mint
szakad
A jövőbe!
S ingatag
Mámorába
mint ragad
E
merengés, e csapongás,
Melyre
cseng e sok harang,
Sok
harang, giling-galang.
Gingalang
-
És e
zengés és e zsongás,
melyre leng e sok harang.
III.
Halld, a
hangos vészharang,
Réz-harang!
Milyen
rém-regét regél e zord zivatar-hang!
Vad
sikoly, vad rémület
Veri,
hökkent éj, füled!
Oly nagyon
fél, nem beszél:
Hogyha ily
nagy a veszély,
Minden
hang
Lármás
kegyelem-kiáltás a kegyetlen tűz felé.
Rémült
irgalom-könyörgés a siket-vad tűz felé,
Melyet
egyre fellebb-fellebb
Őrült
vágya űz felé,
Hogy - ma,
vagy sohsem - de fellebb
Tán a
sápadt hold-arc mellett
Égne és
nem itt alant.
Óh, e sok
harang.
Mely
kétséget kong a hang!
Rettenet!
Mind mint
búg és bong és bőg!
Milyen
borzalom, mit ők
A vonagló
lég keblébe öntenek,
Mégis érzi
jól a fül
E
zúgásból,
Pattogásból:
Nő-e a
vész, vagy elül;
Mégis
jelzi jól a hang,
Mint
sikoltás,
Lárma,
oltás,
Árad a
vész, vagy lappang,
Amint
árad, vagy kifárad a haragban a harang,
Sok
harang,
Sok
harang, giling-galang,
Gingalang
És
zúgásban és búgásban mind a kongó sok harang.
IV.
Halld, a
harsány nagyharang,
Vas-harang!
Mennyi
ünnepélyes gondolatra hí e hang!
Hányszor
csendes éjjelen
Borzadunk,
ha hirtelen,
Mint egy
néma jóslat kél a vad harang-moraj,
Mert
minden hang, mely ömöl
A rozsdás
terek mögöl
Egy sóhaj
S a
harangozók csapatja,
Amely fenn
a tornyot lakja.
Ah, e raj!
Mely nagy
érc-nyelvet lendítve
Monoton
zenére csal,
S
ember-szívre hengerítve
Köveket,
tell kedve - jaj!
Ez nem
ember, nem is állat,
Nem is
asszony - ó utálat!
Ez a raj:
manó
És
királyuk a harang-vonó
Vonja -
csingi - lingi - lang
Lang!
Vonja,
mert övé a rang -
S egy
peánt ver a harang.
S keble
tágul, gingalang,
Úgy mulat,
hogy víg a hang
Táncol és
fel-felrikkant -
Ritmussá
fut ám
Össze
titkos rím után
Hangja s a
harang-peán
Gingalang!
Ritmussá
fut ám
Össze
titkos rím után
Mind a sok
nyögő harang,
Száz zúgó
harang,
Mind a
zokogó harang -
Ritmussá
fut ám
Össze mind
a, mind a hang,
Boldog
titkos rím után
Száz
nyögő, zúgó harang,
Mind a,
mind a sok harang,
Sok
harang, giling-galang.
Gingalang
-
Mind a
kongás, mind a bongás,
melyre bong a sok harang.
**
A harangok
(Radó
György fordításában)
I.
Cseng a
szánon kisharang -
Ezüstharang!
Mily vidám
világba hív e dal, e játszi hang!
S óh mi
szépen zsongja, zsongja
Át a
dermedt légű éjt!
Tündöklő a
mennynek boltja:
Csillagtenger
gyújtja oltja
A
kristályos tiszta kéjt;
Ütve leng,
leng, leng
Régi
rúna-rímre zeng,
Csengettyű-csilingelésként
peng a sok giling-galang:
Sok
harang, hang, hang, hang
Hang,
hang, hang -
Csengő-bongó
csingilingi, kisharang!
II.
Zsong a
kedves nászharang,
Aranyharang!
Mily édes
szép életet ígér e tiszta hang
Míg a
fülledt légű éjt
Megtölti s
zeng néki kéjt!
Színarany,
lágy vágy-zene,
S egy mind
e hang!
Dal-folyam
hömpölyg vele
Ott, ahol
mereng s a holdba néz bele
Egy
galamb.
Peng az
érctömb, leng a hang:
Óh mi szép
szók áradatját ontja sok harang!
Dúsan ont!
Zúg,
csapong
A jövőbe!
Búg, rajong,
Szenvedélyre
intve zsong
S egyre
lendül, egyre csendül
Sok
harang, harang,
Sok
harang, hang, hang, hang,
Hang,
hang, hang -
Zúgva
zsongó, zengve konduló harang!
III.
Bőg,
riaszt a vészharang
Rézharang!
Mily
szívetszorongatón sikont száz szörnyű hang!
Hallja
rettegőn az éj: -
Vijjogó
veszély, veszély!
Ércszavuk
torkukra forrt
S csak
süvölt, sikolt, rikolt,
Sír,
jajong,
Ordítón
könyörg, keres irgalmat rőt lángoszlopokban,
Őrjöngőn
kér s nem talál a vad, süket lángoszlopokban,
Felszökellve,
egyre jobban,
Őrült
vágya egyre lobban
S
eltökélve húzza oda -
Most le -
most lehull, vagy soha!
Fent az
elsápadt holdkorong
S óh, a
sok harang!
Ránkrikolt
a szörnyű hang:
Nincs
remény!
Félreverve
vészt sikong,
Fájva
fojt, rettegve ront
Át a rémek
rezgő légű éjjelén!
Hallga,
érti már a fül
Hogy
sikítva,
Majd
simítva
Zeng - a
vész nő és elül -
Hallga,
fül, mit mond a hang,
Míg
sivítva,
Majd
csitítva
Zeng - a
vész fent és alant -
Majd megcsendül,
majd meg csend ül,
észbontón dühöng e hang,
Sok harang
-
Sok
harang, hang, hang, hang,
Hang,
hang, hang -
Óh a
romboló, a tomboló harang!
IV.
Kong a bús
halálharang -
Vasharang!
Mily
borongó gondolatba von e zord, egyhangú hang!
Néma csönd
és puszta é j,
Minden
lény borzongva fél:
Kong a zordon
csonka-tornyon tompa szó!
A rozsdás
vastorok
Minden
hanggal bajt dohog
jajgatón.
És kik
élnek - óh, kik, ottan,
Fent a
tornyon elhagyottan,
Hallgatón,
És ki
húzza, húzza, húzza
Ily
fojtottan, mormogón?
És ki az,
ki kővel zúzza
emberek
szívét mohón?
Egy se'
hím és egy se' nőstény -
Egy sem
ember, egy sem őslény -
Szörnyek
ők
S királyuk
rángatja fönt,
S döngeti,
döng, döng
Döng
Ős
himnuszt sok harang
Őt meg
fűti büszke rang:
Ős
himnuszt zeng sok harang!
Ő meg
táncol és rikkant;
Ütve reng,
reng, reng,
Régi
rúna-rímre zeng
Ős
himnuszt a sok harang -
Sok
harang!
Ütve leng,
leng, leng,
Régi
rúna-rímre cseng,
Hogy dobog
minden harang -
Sok
harang, hang, hang -
Zokog a
lélekharang;
Ütve leng,
leng, leng,
Síri hang,
hang, hang,
Vidám
rúna-rímre cseng,
Kongva búg
a sok harang -
Sok
harang, hang, hang:
Bongva zúg
a sok harang,
Sok
harang, hang, hang, hang -
Hang,
hang, hang -
Szívszorongva
hív, borong a gyászharang.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése