Üzenem
mindazoknak, akik többre tartják a hangos programot a csöndes cselekedetnél, a
dühöt az áhitatnál, a gépolajat az ihletnél, a kétes hasznot a szépségnél, a
plakátot az irodalomnál, - üzenem mindazoknak, hogy a művészet több tiszteletet
követel!
Kis
erdélyi életünkben régóta szembetűnő az izgágák egyre rikítóbb burjánzása, akik
fennen hirdetik, hogy csak akkor irodalom az irodalom, ha programot ad,
politikai és gazdasági programot, ha a mindennapi életbe nyúlva valamilyen
tábor pártján veri a vasat, valamely igazság érdekében agitál. S ez a tábor, ez
az igazság kizáróan az ő táboruk és az ő igazságuk: azon kívül nem képzelhető
el sem fű, sem fa, sem ég, sem föld, sem élet, sem irodalom. Az övék az egyedül
üdvözítő vallás és kívüle senki sem nyerheti el a halhatatlanság koronáját.
Minden kívülálló - ha író, kétszeresen - maradi, „polgári", tehetségtelen,
áruló, korcs és ostoba.
Hát
így állunk!
A
kicsit értelmes ember, akinek fejében a hozzávert programok és jelszavak némi
agyvelőt is meghagytak még, ijedten áll meg e jelenség előtt, mely a
legsivárabb butaság és legkiégettebb
utilitarizmus talajából fakadt.
Nem
szándékozom meddő vitába bocsátkozni, mert azok, akiknek üzenek, a
csinnadratták és vezényszavak gyehennai zsivajában úgysem hallják meg az emberi
beszédet. De mégis nagyon szeretném, ha valaki felvilágosítana végre, mire jó
ez a cécó, ez a torzan erőlködő fintor, mely mintha görbe tükörből vicsorítana
felénk.
Tehetségtelen
és polgári fejemmel sehogyan sem tudom belátni, hogy:
1. Miét kell olyan lármásan
hangsúlyozni az élet szerepét az irodalomban, a gazdasági tényezők hatását a
szellemi életre, mikor senki sem vonta képségbe azt? Vagy ha vonta is, ma már
nem vonja. Az élet tükrözése és tendencia nélkül nincs irodalom s az
irányzatosság nélküli irodalom hirdetése is irányzatosság: harc a
legimbolygóbb, legködszerűbb utópiáért. Az irodalom az Ember életről való
vélekedése.
2. Miért kell azonosítani az
irányzatosság nemes, természetes fogalmát a program porban csúszó,
természetellenes fogalmával irodalmi kérdésekben? Irányzatosság: legyetek
nemesek, jók, szeressétek az embert, követeljétek jogaitokat, teljesítsétek
kötelességeiteket, harcoljatok a butaság, az elnyomás ellen, igyekezzetek jól
gazdálkodni a föld javaival, emeljétek magasra a szépet, dicsőítsétek meg
magatokban az embert stb. Program: ne fizessetek adót, ne higyjetek a papnak,
csak a papnak higyjetek, üssétek agyon az urakat, járjatok rendesen a
népgyűlésekre, szavazzatok a kommunista pártra, követeljétek a napi ötórás
munkaidőt, stb. - Az előző lehet témája az irodalomnak, mert állandó és örök,
az utóbbi nem lehet, mert pillanatnyi s holnapra a feledés hullámsírjába rántja
magával a művet is, amelyben világra csónakázott. - Swift Jonathánnak, a
Gulliver írójának van irányzatossága, de nincs programja. És ugyanez áll a
világirodalom valamennyi nagy írójára.
3. Miért nem irtják ki a
természetet is azok, akik feltétlenül hasznos programot követelnek az írótól?
Vajjon csakugyan azért van-e erdő, hogy tüzeljünk fáival? Azért van-e Niagara,
hogy turbinákat hajtson? Azért van-e rózsa, szegfű, liliom, gyöngyvirág, hogy
zakatoló gyárakban olajat préseljenek belőle? Azért-e az őz, hogy húsát
megegyük? S ha nem azért, miért? Nem lehet-e az irodalom is „hasznos"
program nélkül, mint a virág, mely egyszerűen
v a n és léte napos örömével,
harmatos bánatával hirdeti a letörhetetlen, szép életet? Hát már a szépség haszon
nélküli legmagasabb irányzata nem ad többé létjogosultságot? Okvetlenül meg
kell-e halnia már az őznek a vadász golyójától és alsóbbrendű, ha sikerül
megmenekülnie és továbbélnie az erdő ősillatú szerelmének?
4. Miért nem dobják ki a könyvtárakból
Lopardit, Goethét, Schillert, Shakespeare-t, Moliére-t, Dantét, Dosztojevszkyt,
Tolsztojt, Vergiliust, Homerost, Dickenst, Aristotelest, Kantot, Spinozát,
Emersont, Baudelaire-t, Verlaine-t, Musset-t, Tagoret, Balzacot, Petőfit,
Csokonait, Aranyt, Balassit, Jókait, Madáchot, Adyt, Vörösmartyt és a
többieket, akik ma már valamennyien „haszontalanok", mert egyetlen hanggal
sem szólnak hozzá az „ötéves terv"-hez? Miért nem égetik el Platont?
Hiszen a vasmunkás úgysem érti? Vagy ezek talán mégis pardont érdemelnek a
művészet jogán?
5. Miért nem ismerik el, hogy az
irodalomhoz nem elég az irányzat, mint társadalmi termék és termelő erő, hanem
valami más is kell hozzá? Valami szikra, mely magában villantja fel a művészet
halhatatlan és műből-műbe vándorló lelkét: a szépséget. Tehetség kell hozzá. S
ha van ebből jó nagy adag a művésznek, talán még a programot is közel tudja
hozni olykor a művészethez. Ha nincs belőle, nem tartozik az irodalomhoz: lesz
jó agitátor, kitűnő gépész, tüneményes népbiztos, de nem lehet író. Miért nem
ismerik el ezt? - Miért nem ismerik el, hogy az igazság csak esetlegesség az
irodalomban, a szépség pedig szükségképpeni?
6. Miért nem magyarázzák meg
végül, hogy - ha már szerintük okvetlenül program kell az irodalomban - milyen
legyen az? Szociálista program, keresztény, liberális, fajvédő, nemzeti,
kozmopolita, felekezeti, antiszemita, vegetáriánus, eszperantista, vagy
kommunista program? Avagy mindegy, csak program legyen és kész az irodalom?
Vagy csak az egyik jó? Mindegyiknek a magáé? Konkurrens szatócsok harca az
irodalom? S a fenti „irodalmak" egymásra is parazsat szórnak, vagy
összefogva csak a programtalan irodalomra? Miért nem magyarázzák meg ezt és
miért nem látják be: lehet valaki kommunista anélkül, hogy az irodalmat is
mindenáron be akarná fogni társadalmi és gazdasági programjának szekerébe?
Miért nem látják be, hogy az irodalom a legnagyobb humánum szentélye s a
közgazdaság nem mindenkor egyenlő a humánummal?...
Ezer
és ezer kérdés, melyre nem tudnak válaszolni a hangoskodók. Mások is kérdeztek
már tőlük hasonlókat, azoknak sem tudtak. Csak mennek üsttel, dobbal,
cintányérral, szavalókórusokkal és másegyéb gyönyörűségekkel a kollektivizmus
paradicsomába.
Teljes
tisztelet a hitnek és meggyőződésnek! Tessék politizálni, szervezni és
agitálni, reformálni, forrongani és újat akarni: hódolat és megbecsülés az
önzetlen, kemény munkának, a lángoló fanatizmusnak. Bizony együtt dobban velük
a szívem.
De
az irodalom más. Templom az.
Kifelé
a templomból, amíg habzik a száj és saru kaffog a talpon!
Üzenem:
Több
tiszteletet az oltáron ülő Művészetnek!
(Forrás: Dsida Jenő: Út a Kálváriára - Válogatott versek és
prózai írások, Vigilia Bp., 1985.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése