Tóth Kálmán Pollák Zsigmond 1877-es metszetén
forrás: wikipedia.org
Világos környékén
A felkelő huszárt
Méltó fájdalmára
Bakának beosztják…
S midőn fixum fertig
Ott áll a glédában,
Káromkodva ekképp
Morog ő magában:
„Ej az arkangyalát!
Minő állat lettem!
Már ezt teremtüccse,
Meg nem érdemeltem!
Kivetkőztetének
Huszáros gúnyámból,
Pokolba löktek a
Boldog mennyországból!
Bojtos csákó helyett,
Mi illet rám nagyon,
Lenyírott fejemen
Fehér sapka vagyon!
Fehér, az angyalát!
Kékszínű a préme,
Hogy maradt vóna a
Pokol fenekébe!
Dolmányom és mentém
Vállamról lekapták,
S helyébe e hitvány
Fecskefarkot adták!
Istenem! Istenem!
Mi lesz most
belőlem,
Hogy ha dolmányom
is
Elvették már tőlem!
Ha szeretőm látna
Ebbe a gúnyába,
Rá se ismerhetne
Régi mátkájára.
Sújtásos nadrágom
Is lehúzták rólam,
Melyben széles
kedvvel
Annyit lovagoltam.
S rám adatták ezt
az
Ördög-hordta manót!
Nem emberre, hanem
Cinegére valót!
Hát ezüst csengésű
Sarkantyús
csizmámnak
Kárpótolására
Ugyan mit adának?!
Olyan csizmát
adtak,
Hogy lábom nem
tűri,
Miként kényes
dámát,
Mindennap kell
fűzni!
Csörgő acél-kard
S cifra tarsoly
helyett
Egy átkozott szíjra
Gyíkleső tettenek,
Mely egy hitvány szíjon
Úgy csügg-lóg nyakamba,
Miként a zsidónak
Tíz parancsolatja!
S mindez hagyján lenne!
Ha lovam megvóna,
S nyerítezve hozzám
Vigasztalva szóna.
De azt is elvették!
S hátam közepére
Bornyúbőrt adtanak
Lovamnak helyébe!
És ezt a bornyúbőrt,
Aki megteremti!
Mintha én lennék ló,
Rajtam kell cepelni!
Ej az arkangyalát!
Minő állat lettem!
Már ezt teremtücse
Meg nem érdemeltem!!!”
Forrás: Magyar Emléklapok 1848-49-ből. I. kötet 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése