Mi lesz belőled dicső Magyarország,
Mi lesz belőled szentelt, drága hon?!
Alig villant meg örömöd sugára,
Ím újra bú van halvány arcodon.
Alig vevéd föl egy-két pillanatra
Bíbor ruhád, ünneplő köntösöd;
Az ünnep elmúlt… és szent homlokodra
Újból a gyásznak fátyolát kötöd.
Nagy ház e föld, s e házban Európa,
Egy tündöklően nagyszerű terem,
Hol minden nemzet, minden nép hazája
Főrangú hölgyként büszkén megjelen.
Minden hölgy arcát e fényes teremben,
Búval vegyült öröm ragyogja át,
Neked vagyon csupán örömtelen búd;
Neked van a leggyászolóbb ruhád.
Kérdezni fognak a fénylő teremben,
A büszke nők, fényes testvéreid;
Hol vannak, hogy oly egyszerűn jelensz meg,
A drága gyöngyök, ékességeid.
S felelni fogsz búsan, felelni foghatsz,
Mint Róma hölgye egykoron felelt,
Csakhogy nem, mint ő, sugárzó szemekkel;
A fájdalom vonván rájok lepelt.
Reá mutatván a csaták helyére,
Ekképpen fogsz búsan felelni. ím
Ottan feküsznek mélyen sírba ásva,
A drága gyöngyök, ékességeim! –
Forrás: Magyar Emléklapok 1848-49-ből. I. kötet 1850.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése